A Danone-termékek bojkottjára szólít fel az az interneten terjedő elektronikus levél, amely a Győri kekszgyárban várható elbocsátásokról szól. Ennek tartalma azonban hamis, és téves információkra támaszkodik - mondta az [origo]-nak a Győri Keksz kommunikációs ügynöksége.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0707/20070703keksz.jpg)
A népszerű kekszek megszűnése csak vaklárma
"A Danone nevű multi a közeljövőben be akarja zárni a Győri Keksz gyárát, így egy sor jól menő magyar terméktől szabadítaná meg a piacot. Ez persze nem az első eset, a francia gyártó azért vette meg a Győrit, hogy mielőbb kivonja a forgalomból, hogy tönkretegye, mert a miénk" - olvasható a hamis körlevélben, mely egyúttal továbbküldésre kéri a levél olvasóját. A valóság ezzel szemben az, hogy egyetlen termék gyártása sem szűnt meg, és a magyarországi termelés is folytatódik tovább - tájékoztatta az [origo]-t a Győri Keksz. Ráadásul a levél szerkesztője erős időzavarban van van, a kekszgyártást ugyanis már 2006-ban másik gyárába, Székesfehérvárra telepítette a Danone. Győrben így pillanatnyilag csak cukorkagyártás folyik, a levél írója azonban az Albert és a pilótakeksz, valamint a vaníliás karika létéért aggódik.
A levél írója felszólítja az olvasót, hogy "ne vegyen danone-terméket", és emlékeztet a 2001-es civil bojkottra is. "Ha valaki azt hinné, ez őt nem érinti, egyszercsak végignézheti, hogyan teszik majd tönkre a Sopronit, a Szofit, a Bocicsokit, a Tokaji aszút, és még sorolhatnám. Mert ha a multik rájönnek, hogy itt mindent szabad, felvásárolják a teljes hazai piacot, és tönkretesznek mindent" - írják a levélben, amelyet egyébként az egyik népszerű kereskedelmi rádióban adtak föl.
Támadnak az antiglobalisták
A most keringő levél csúsztatásokkal él, az abban foglaltak nem igazak - fogalmaz az ügynökség, amely szerint a levél az antiglobalisták, vagy a konkurencia műve lehet. A Győri Keksz kommunikációs ügynöksége nem tud róla, hogy további elbocsátások lennének várhatóak a közeljövőben. Elmondásuk szerint jelenleg feltehetőleg az új befektetővel, a Kraft-tal tárgyalnak a továbbiakról.
A Danone két magyarországi gyárának tevékenységének racionalizálását áprilisban jelentették be, aminek eredményeképp a teljes kekszgyártás Székesfehérvárra került, míg Győré lett a cukorkagyártás. Az átszervezéssel kapcsolatos változásokról azonban a cég már tavaly novemberben értesítette a közvéleményt, így az sem volt titok, hogy ennek során 93 dolgozótól meg kell válniuk - tette hozzá a kommunikációs ügynökség. A mostani levél írója valószínűleg ezekre a korábbi információkra támaszkodik.
Nem új hír
A Győri Keksz Kft vezetése 2006. novemberében kezdeményezett konzultációt az üzemi tanáccsal és a vállalati szakszervezettel a magyarországi termelés átszervezéséről. Az átszervezéséről szóló döntés értelmében a létszámleépítés 93 munkavállalót érint és júniustól december 31-ig tart - közölte korábban a társaság. A cég felvette a kapcsolatot több lehetséges győri munkáltatóval, hogy segítsen elbocsátott dolgozói elhelyezkedésben - mondta Nagypál Judit, a Győri Keksz Kft. HR igazgatója. A kollektív szerződésben megállapított felmondási időn és végkielégítésen felül (ami a törvényben meghatározott mérték 1,5-szerese), a vállalat 5 hónapos álláskeresési időszakot biztosít dolgozóinak, a felmondási idő megkezdése előtt. Erre az időszakra alapbért fizet és az álláskeresés támogatása céljából felmenti dolgozóit a munkavégzés alól. Ezeken felül mindenki részesül egyszeri önkéntes pénztári adományban, fejenként 150 ezer forint értékben, valamint minden jogosult dolgozó gyermekei után 20 000 forintos iskolakezdési támogatást kap.
A Danone-csoport július elején jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd a Kraft Foods vállalattal teljes kekszüzletágának adásvételéről. A Kraft Foods vételi ajánlata szerint az amerikai cég húsz országban a teljes Danone kekszüzletágat venné át, majd különálló európai kekszdivízióként működtetné tovább.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.