Magyar művér szagra jönnek a befektetők

2007.09.18. 7:43

Komoly hasznot látnak a külföldi cégek a magyar művérben ezért többen is ringbe szálltak, hogy megszerezzék. Háromszázmillió dollár kutatási pénzt - több mint 55 milliárd forintot - kínált egy francia konszern. A művér egyelőre nem eladó.

A pár éve szenzációként bejelentett művérfejlesztés idén, augusztus elején érkezett abba fázisba, hogy a külföldi cégek is azonnal ráharaptak a nagy üzlet reményébe. Horváth István, a kutatást vezető biológus szerint elkezdődtek azok a kísérletek, amelyek során megállapítják: mennyi ideig kering a szervezetben a művér, illetve a lépben, a szervezet által raktározott vérben mennyi művér található - írja a Népszabadság.

Az eddigi állatkísérletek biztatóak: hetek után sem látni annak jelét, hogy kiürülne a szervezetből a művér. Az új eljárással előállított művérnek nem voltak mellékhatásai.

Nagyjából egy évvel ezelőtt megkereste a kutatókat egy francia multinacionális gyógyszergyártó vállalat, amely a kért találmányi jogdíjak kifizetése mellett a teljes további kutatást Franciaországba telepítette volna. Mindennek fejében 300 millió dollárt (55 milliárd forintot) ígértek a kutatások folytatásához. Horváth István szerint azonban olyan feltételeket szabtak, amelyekbe a hazai kutatócsoport nem mehetett bele, így az egyeztetések megszakadtak.

Már az is jelentős forgalmat hozhatna, ha csak a mentőkbe kerülhetne ilyen vér az azonnali beavatkozásokhoz, de elképzelésük szerint akár a rendőröket vagy katonákat is felszerelhetnék az általuk előállított művércsomagokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK