[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Marad az öröklési illeték

[origo]|2007. 10. 19., 7:41|

Úgy tűnik a honatyák inkább emelik, mint hogy eltörölnék az öröklési illetéket. A jelek szerint jövőre sem lesz semmi az MDF visszatérő javaslatából, az öröklési illeték eltörléséből, sőt már az emelése is szóba került a parlamentben.

Sok az illeték ha valaki nagy lakást örököl

JÁTSSZ ONLINE!

Dávid Ibolya, az ellenzéki párt elnöke két hete nyújtott be egy újabb határozati javaslatot a "haláladó" eltörléséről - ehhez képest tegnap a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal ülésén azt is bedobták, hogy a semlegesség jegyében meg kellene emelni a vagyoni típusú adók mértékét, köztük az örökséget sújtó sarcét is - derül ki a Napi Gazdaságból.

A kormány korábban is úgy érvelt, hogy az illeték igazságossága nem kérdőjelezhető meg - a kijátszását lehetővé tevő megoldásokról ezen a szinten nem esett szó, a jogászok annál inkább tisztában vannak velük. Ráadásul azokkal sem élhet mindenki egyformán (a vállalkozási formák esetében is vannak különbségek), a vagyonosoknak pedig akár a private banking szolgáltatások keretében oldják meg a hagyatéktervezést.

A nemzetközi példák vegyesek, de jellemzően az örökösök terheinek enyhítésére törekszenek, van, ahol pedig már el is törölték azokat - például Szlovákiában is.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »