Az agrártermékek átlagos termelői ára 25,6 százalékkal volt magasabb 2007. szeptemberben az egy évvel korábbinál, a növényi termékeké 50,6 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 2,6 százalékkal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Az első kilenc hónapban az agrártermékek termelői ára 16,9 százalékkal, a növényi termékeké 32,1 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az agrártermékek termelői ára az első nyolc hónapban 12,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a növényi termékeké 23,4 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 1,3 százalékkal.
Tavaly január-szeptemberben az agrártermékek termelői ára 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékeké 16,1 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 3,5 százalékkal emelkedett. Az idén az első háromnegyed évben a mezőgazdasági termelés ráfordításainak ára 12,5 százalékkal volt magasabb a 2006. azonos időszakinál.
Szeptemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva a növényi termékeken belül meghatározó súllyal bíró gabonafélék termelői ára 91,8 százalékkal emelkedett. Az ipari növényeknél 3,6 százlékos árcsökkenés jelentkezett. Szeptemberben az elmúlt hónapokban is jelentős árnövekedést mutató burgonya ára 29,8 százalékkal volt magasabb. A zöldségfélék ára az előző havi csökkenés után 12 százalékkal növekedett, ezen belül az egyes zöldségek áralakulását tekintve jelentős különbségek figyelhetők meg.
Szeptemberben a zöldpaprika termelőiár-színvonala 12,5 százalékos árnövekedést mutatott, miközben a közel azonos súlyú és így a zöldségek áralakulását szintén nagymértékben befolyásoló paradicsom ára 17,8 százalékkal csökkent.
A gyümölcsök 42,6 százalékos árnövekedésére szeptemberben az alma 84,8 százalékos és a szőlő 31,9 százalékos áremelkedése gyakorolt döntő befolyást.
Szeptemberben a vágóállatok termelői árainak 3,6 százalékos csökkenésén belül a vágósertés termelői ára 13,2 százalékkal csökkent, a vágóbaromfié 15,1 százalékkal nőtt tizenkét hónap alatt. Az állati termékek 14,8 százalékos áremelkedésén belül a tej termelői ára 16 százalékkal, az étkezési tyúktojásé 10,4 százalékkal emelkedett.
Az első kilenc hónapban a gabonafélék termelői átlagára jelentős mértékben, 58,4 százalékkal nőtt az előző év január-szeptemberihez képest. A burgonya ára szintén kimagaslóan, 42,2 százalékkal emelkedett. Ugyanebben az időszakban az ipari növények átlagosan 1,1 százalékkal drágultak. A zöldségfélék ára gyakorlatilag nem változott, a gyümölcsöké 34,7 százalékkal növekedett a tavalyi év első kilenc hónapjához viszonyítva.
A vágóállatok termelői árai 2,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2006. január-szeptemberben. A vágóbaromfi ára 12,1 százalékkal nőtt, a vágósertésé 10,9 százalékkal csökkent. Az állati termékek ára 8,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a tej termelői ára 8 százalékkal, az étkezési tyúktojás ára 12,5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.
Az első háromnegyed évében a mezőgazdasági folyó termelő felhasználás árszínvonala 13,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az üzemanyagárak csökkenése miatt a felhasznált energia ára megközelítőleg 1 százalékkal csökkent, ugyanakkor a jelentős súllyal bíró takarmány ára 29,7 százalékkal növekedett. A műtrágyák ára 10,7 százalékkal nőtt, a vetőmagoké 6,5 százalékkal. A mezőgazdasági beruházások árszínvonala 4,6 százalékkal emelkedett. Az agrárolló mutatója ebben az időszakban 103,9 százalék volt.
(MTI)
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.