Biztonsági őrök lesznek a BKV éjszakai ellenőrei

2007.12.23. 9:00

Jövőre jelentősen átalakul a BKV menetrendje, az új várhatóan májustól lép életbe. A tervek szerint több buszjáratot megszüntetnek költségcsökkentés miatt. Több helyen marad a párhuzamos HÉV-. illetve villamosközlekedés. Szigorodik az éjszakai járatokon a kontroll, és minden járaton biztonsági őrök árusítják és ellenőrzik a 350 forintos jegyeket. A fővárosi Akácfa utcai székházra pedig vevők jelentkezését várják. Várhatóan eladják az egyik buszgarázst és villamos kocsiszínt is.

A tervek szerint az év első hónapjaitól Budapest több pontján is buszjárat csökkentésre lehet majd számítani. Ugyanakkor lesznek olyan járatok is amelyek 10 perc helyett 15 percenként közlekednek majd, ezzel is csökkentve a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) kiadásait. A menetrend konkrét változásait március közepéig kell kidolgozni a BKV-nak - a kerületek várhatóan nem vállalnak át járatokat. A járatok átalakításáról a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat dönt az úgynevezett paraméterkönyv elfogadásával.

A társaság vezetősége szerint a járatritkításra azért van szükség, mert értelmetlenül túlméretezett a hálózat. Ezt az is alátámasztja, hogy lényegesen csökkent az utasok száma. Évente csaknem 2 százalékkal - mondta az origonak Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgatója. Ennek egyik oka, hogy az utazók egy része kiköltözött az agglomerációba és átült a számára kényelmesebb autóba.

Kék-szürke partizánakció a láthatáron?

A BKV átalakításának programja megbukott, a vállalat saját üzemi veszteségét nem tudta nullára csökkenteni, nullszaldó helyett a tarifaemelés hatása nélkül várható 2008. évi veszteség csaknem 12 milliárd forint, ami a várható áremelések után is mintegy 8,9 milliárd forint lesz - mondta Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési egyesület elnökségi tagja. Történt létszámleépítés, de Antal Attila programjának egy nagyon jelentős része nem valósult meg, a várt hatásokat nem tudta felmutatni a BKV menedzsmentje, a cég saját működésének racionalizálása, a pazarlás megszüntetése nem volt olyan mértékű, ahogy korábban ígérték.

Vitézy Dávid szerint eddig csak különböző kiszivárogtatásokból és egyes nyilatkozatokból levonható következtetésekből lehetett tudni, hogy a BKV járatainak drasztikus ritkítására készül 2008-ban a várhatóan közel 9 milliárd forint hiány kezelése érdekében, ráadásul eddig az sem volt ismert, hogy mit szól mindehhez a városvezetés?

Nocsak, racionalizál(na) a BKV

Jövőre folytatódik a stabilizációs program: az intézkedési tervek között szerepel a bevételek hatékonyabb beszedése, az anyag- és szolgáltatási költségekkel való kiemelt takarékoskodás és költségcsökkentés, a visszafogott béremelés. A szakszervezetekkel egyeztetve terveznek egy további, 350 főt érintő létszámleépítést is - főként irodai dolgozók számíthatnak majd elbocsátásra.

A menetdíjbevételeken túl a tárgyi eszközök és a reklámfelületek bérleti díjainál, valamint az ingatlanértékesítésnél számítanak jelentős bevételnövekedésre. Az origo információi szerint egyelőre nem hirdetik meg, de folyamatosan várják az Akácfa utcai székház iránt érdeklődőket. Regőczi Miklós elmondta, hogy ez a székház nem alkalmas irodaháznak, túl vastagok a falak és a parkolás sincs megoldva. Egy új irodaházba szeretnének költözni, de ehhez előbb el kell adni a jelenlegit.

Hasonlóan elképzelhető, hogy kalapács alá kerül a BKV egyik buszgarázsa is. Ez lehet akár az óbudai garázs - amely 1-2 milliárdot ér -,vagy a kelenföldi, amely igen értékes telken áll és mintegy 6 milliárd forintot kóstál. A villamos kocsiszínek fenntartása is nagyon költséges, így az egyiktől elképzelhető, hogy ugyancsak jövőre válna meg a közlekedési társsaság.

 Drágábban, de egységesen

A cég az idei bevételét jelentősen befolyásolja az év utolsó napjaiban árusított éves bérlet. Tavaly ebből nyolcvanezret adtak el, amely több milliárd forint bevételt jelentett. Idén is nagy rohamra és legalább 2-3 milliárdos bevételre számít ebből a társaság.A BKV veszteséges évet zár az idén is. A tervezett 17 milliárd forinttal szemben 11,4 milliárd forinttal zárják az évet. Az úgynevezett üzemi bevétel 100,4 milliárd forint.

A jövő évi tarifák - miután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta - 2008. január 1-jétől átlagosan 13 százalékkal emelkednek. Az áremelkedés mellett megváltozik az eddigi bérletrendszer, így januártól drágábban, de egységes havi bérletet lehet vásárolni a jegypénztárakban. Az új rendszer igazodik a naptárhoz, azaz a 31 napos hónapoknál 31, a 30 napos hónapoknál 30 napig lesz érvényes a bérletszelvény. A tárgyhó bármely napján megvásárolható lesz a bérlet, amely a következő hónap váltásnapján éjfélig lesz érvényben.

Fotó: Szabó Pál

Az áremelés után is kitelik még a tízezeresből az egy havi bérlet

Fontos, hogy az utasok határozhatják meg, mikortól lépjen érvénybe a bérletszelvény. Így bármikor, akár egy hétre előre is megvásárolható a havi bérlet, melyen az érvényesség kezdeti időpontját az utas tetszőlegesen meghatározhatja. Ezzel elkerülhetőek lesznek a hosszan kígyózó sorok a hónapok elején - mondta az origonak a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgatója. Ugyanakkor a tanulóbérlet árával, 3250 forinttal azonos áron kismama-bérletet vezetnek be jövőre, a részletek kidolgozása még tart.

Bőrnyakú ellenőrök jönnek éjjel

A BKV újra nekifut az elektronikus információs és jegyrendszernek. A csaknem nyolcmilliárd forintos beruházás egy részét uniós pályázaton elnyert pénzből finanszírozzák. Először az utastájékoztató és jármű-diagnosztikai részét valósítanák meg, utána jönne az érzékelős ellenőrzés - várhatóan két éven belül. A pályázatokat az év elején írják ki.

Az éjszakai járatokon is változás lesz. A bérletek továbbra is érvényesek, de a jegy 350 forint lesz. A BKV azonban nem bízza a véletlenre a speciális jegyvásárlást. Biztonsági őröket vesznek fel a buszokra, aki nemcsak árusítják, de egyben ellenőrzik is a jegyeket. Így a csuklós buszokon minden ajtónál számítani lehet jövőre a biztonsági ellenőrökre.

Regőczi Miklós szerint ez csak a kezdetekben lesz így, később a Volán buszokhoz hasonlóan az első ajtóhoz szeretnék szoktatni az uttazókat, azaz ott lehet majd érvényes jeggyel, illetve bérlettel felszálni. A következő hónapokban dől el az éjszakai járatok sorsa is. Ahol többen veszik igénybe ott akár sűrűbben is járhanak, azokban a kerületekben, ahol alig lesz utas, ott ritkításra lehet majd év közben számítani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK