Az Intercityért aggódnak Tokajban

2008.07.09. 9:13

Az észak-magyarországiak aggódnak amiatt, hogy a MÁV egyes értesülések szerint meg akarja szüntetni a Kör-Intercityket. A tokaji polgármester levelet írt a vasúttársaságnak.

Megszűnnek az úgynevezett kör-IC-k, így az InterCity-vonatok csak a főváros és Miskolc között közlekednének, nem lenne közvetlen folytatásuk Szerencsen át Sátoraljaújhelyig - írta szerdai számában az Észak-Magyarország.

Májer János, Tokaj polgármestere, a Tokaji Többcélú Kistérségi Társulás elnöke úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt napokban olyan információk jutottak tudomására, amelyek ha valósak, akkor azok aláássák a kistérségi közlekedési egyeztető fórumok intézményét, kárt okozva a magyar és a nemzetközi utazóközönségnek, nem beszélve a zempléni vonzáskörzetben élő állampolgároknak.

A korábban kistérségi szinten megtartott menetrend-egyeztetéseken a MÁV-Start Zrt.-t képviselő tisztviselők kijelentették, hogy az elkövetkező időszakban a cég fenn kívánja tartani a kör-IC-ket változatlan formában és menetsűrűséggel, azóta azonban a közlekedési társaságnál állítólag elrendelték, készüljön előterjesztés ezek megszüntetésére, mert ezen járatok okozzák a MÁV hálózatán a késéseket.

A tokaji polgármester ezért levélben fordul a vasúttársaság vezetéséhez, amelyben kéri, hogy a zempléni térségben élő százezer ember nevében, járjanak el a kétóránként közlekedő kör-IC-k megőrzése érdekében - olvasható a napilapban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK