A Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (Magosz) elutasítja az Egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) 2009. évi bevezetését - közölte Örvendi László, a Magosz elnökségi tagja, hajdú-bihari elnöke kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
A testület álláspontját ismertető politikus szerint az SPS tervezett bevezetésével megmerevedik a magyar agrárstruktúra, a rendszer jelentősen befolyásolja a több mint 5 millió hektár mezőgazdasági terület hasznosítását, a 200 ezer regisztrált gazdálkodó gazdálkodási viszonyait, így a különböző fejlesztéseket, valamint a vidékfejlesztési források felhasználását.
A kormánynak meg kell hallgatnia a gazdák kérését, és vissza kell vonnia az összevont területalapú támogatás 2009-ben történő bevezetését - mutatott rá Örvendi László.
A Magosz szerint azért is értelmetlen az SPS bevezetése, mert az Európai Unióban 2014-től egy teljesen új, egyszerűbb agrártámogatási rendszert kívánnak bevezetni.
A magyar kormány tervezett lépése azért is elfogadhatatlan, mert többletforrást nem biztosít, csupán az elosztás módja változik: méghozzá a jelenlegi kormányhoz közelálló körök szándékainak és érdekeinek megfelelően - fogalmazott az Magosz-tisztségviselő, aki egyben országgyűlési képviselő (Fidesz) is.
Örvendi László hozzátette, hogy a jelenlegi körülmények között elfogadhatatlan a 2006-os földhasználaton alapuló "történelmi bázis" meghatározás, ugyanis Magyarországon nincs történelmileg kialakult földtulajdon, földhasználat és üzemi szerkezet, ennek hiányában pedig történelmi bázisról nem beszélhetünk.
"A történelmi bázisként meghatározott időpont, a 2006. év egy szűk, jól informált, kormány közeli vállalkozói és befektetői körnek az érdeke" - jelentette ki.
A Magosz szerint a mindenkori földhasználónak kell megkapnia a támogatást. A szervezet elutasítja az igazságtalan SPS-rendszer bevezetését, s a jelenlegi, átlátható egyszerűsített támogatási rendszer (SAPS) alkalmazásának meghosszabbítását kéri az agrárkormányzattól.
Örvendi László bejelentette, hogy amennyiben az Országgyűlés az ősszel megszavazza az SPS-rendszer 2009. évi bevezetéséről szóló jogszabályt, a Magosz - több szervezetettel együtt - az Alkotmánybírósághoz fordul. A történelmi bázis meghatározása ugyanis alkotmányossági aggályokat vet fel - magyarázta Örvendi László.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.