A gazdasági válság napról napra egyre jobban érezteti a hatását, és a szakemberek szerint nem lesz ez másképp a következő évben sem. Talán ezért is sürgeti Szabó Máté ombudsman, hogy mielőbb vezessék be a cégeknél már régóta létező csődeljárást a magánszemélyek esetében is.
![Fotó: Ránki Dániel [origo]](http://static6.origos.hu/i/0811/20081117penzforin2.jpg)
A magáncsőd érdemi védelmet adna a fizetésképtelenné vált magánszemélyeknek. A szabályok kidolgozásakor különös figyelmet kellene fordítani ugyanakkor arra, hogy az új lehetőséggel visszaélve senki se szabadulhasson meg indokolatlanul a pénzügyi kötelezettségeitől - figyelmeztet az országgyűlési biztos.
A Budapesti Ügyvédi Kamara értesülései szerint az igazságügyi tárcánál folyamatban vannak már a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény előkészítési munkálatai. A tervek szerint két új lehetőséget vezetnének be a jövőben, az úgynevezett adósság-átütemezési megállapodás létrehozására irányuló eljárást, illetve a törlesztési eljárást.
Kivételes lehetőség megszorításokkal
Mindkét esetben az adós indíthatná az eljárást saját maga ellen a választása szerint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazságügyi Hivatalánál (IRM IH). Megkötés ugyanakkor, hogy a közös háztartásban élőknek tíz évente csak egy alkalommal lenne lehetőségük adósság-átütemezetést, vagy törlesztési eljárást kezdeményezni. Kizárnák továbbá a büntetett előéletű adósokat is, illetve azokat, akik öt éven belül a bíróság a peres eljárás vagy a bírósági végrehajtás eredményességének a megakadályozása miatt elmarasztalta, illetve megbírságolta.
A jelenlegi elképzelések szerint nem élhetnek az új lehetőséggel azok sem, akik hamis adatszolgáltatása miatt kerültek a banki rosszadós nyilvántartása (közismert nevén a BAR listára), továbbá, akik a szociális törvény szerinti lakhatási adósságrendezési programban vettek részt, de a vállalásukat utóbb nem teljesítették.
Átütemezés vagy törlesztési eljárás
Az adósság-átütemezési eljárásban a hitelezők többségének a jóváhagyásával úgynevezett adósságrendezési tervet dolgozna ki a hatóság által kijelölt vagyongondnok, amelyet ezt követően természetesen az Igazságügyi Hivatalnak is jóvá kell majd hagynia. Ezt követően kerülhet sor magának a tervnek a végrehajtására. A törlesztési eljárás során ellenben az adós a tulajdonával való rendelkezési jogát meghatározott időre, az erre kijelölt független szakember (a vagyongondnok) javára engedményezné. A vagyongondnok feladata lenne, hogy bizalmi vagyonkezelőként eljárva gondoskodjon a hitelezői követelések, adósságok kiegyenlítéséről.
Senkinek nincs alanyi joga kölcsön felvételére és egy hitelintézet sem köteles bárkinek bármilyen kölcsönt adni. Éppen ebből következően, illetve a tisztességes eljárás és a jogbiztonság érvényesülése miatt törvényi úton kellene korlátozni az egyoldalú szerződésmódosításokat - javasolja Szabó Máté ombudsman. Nem ért egyet azzal a hitelezési gyakorlattal sem, hogy a végrehajtási eljárásban az adós lakóingatlanának kikiáltási árát a becsérték 50 százalékában határozzák meg.
A hitelezők ezzel összefüggésben arra hivatkoznak, hogy magasabb becsértéknél számos ingatlant nem lehetne értékesíteni. A biztos ugyanakkor megfordítaná a folyamatot. Úgy véli, hogy az ingatlanok "beragadásának" a kockázatát már a hitelek engedélyezésekor és nem a végrehajtási eljárás során kellene figyelembe venni.
Az ingatlanpiac visszaszorulása miatt terjedt el az a gyakorlat is, hogy bizonyos bankok nem minden településen fogadnak el fedezetként ingatlanokat. Mivel senkinek sincs alanyi joga kölcsön felvételére, és egy hitelintézet sem köteles kölcsönt folyósítani, így ez a megszorítás amennyiben az indokok valósak és megalapozottak, a bank eljárása pedig nem utal indokolatlan hátrányos megkülönböztetésre, önmagában nem kifogásolható. Érthető ugyanis, hogy minden hitelintézet köteles felelősen gazdálkodni a betétesek pénzével a források kihelyezésekor is.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.