[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Kalandpark épül Békéscsabán

MTI|2008. 12. 30., 14:36|Utolsó módosítás:2008. 12. 30., 14:37|

Több mint 400 millió forintos beruházással kalandpark épül Békéscsabán - közölte a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere az MTI-vel.

JÁTSSZ ONLINE!

Hanó Miklós elmondta: a 44-es számú főútvonal mellett, a Gyulai úton tavasszal kezdődhetnek az építési munkálatok. A város a közelmúltban egy pályázaton némileg több mint 200 millió forintot nyert, így 2009 tavaszán a szükséges önrész biztosításával megkezdődhet a fejlesztés.

A részletes tervek elkészítésére és a kivitelezési munkálatok elvégzésére közbeszerzési eljárást írt ki a város, s a döntést követően indulhat el a projekt első üteme.

Első lépcsőben a 43 hektáros területen az útrendszer, a parkoló és egy szánkódomb épül meg, és egy korcsolyázásra alkalmas tavat is kialakítanak.

A program második fázisában egy 3 és 5 ezer négyzetméter közötti csarnok is épül, amely egyrészt különböző rendezvények helyszíne lehet, másrészt pedig helyet ad az úgynevezett kolbászfalunak is. Ez utóbbival kapcsolatban az alpolgármester hozzátette: a kolbászfaluban idegenforgalmi és gasztronómiai látványosságokkal kíván szolgálni a város, hogy az érdeklődőknek bemutassák a hagyományos békéscsabai disznóvágási és kolbászkészítő szokásokat is.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »