Mérséklődött a gazdaság növekedése
A bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 2,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az első félévben a GDP egy év alatt 2,5 százalékkal bővült.. Az első negyedévben a GDP 2,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg tavaly a második negyedévben a növekedés 3 százalékos volt. A gazdasági növekedés ütemének mérséklődése elsősorban a külkereskedelmi folyamatok alakulásával hozható összefüggésbe, a KSH szerint.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint a második negyedévben a mezőgazdaság teljesítménye 4,4 százalékkal csökkent, míg az ipar teljesítménye 0,3 százalékkal, az építőipar teljesítménye pedig 15,6 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.
A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, a javítás és szálláshely-szolgáltatás együttesen 1,3 százalékkal, a szállítás, posta és távközlés 0,9 százalékkal, a pénzügyi szolgáltatások és ingatlanügyletek 0,6 százalékkal, a közigazgatás, oktatás és egészségügyi szolgáltatás 1 százalékkal, az egyéb közösségi és személyi szolgáltatások 1,3 százalékkal emelkedtek a második negyedévben az előző negyedévhez képest.
Szezonálisan kiigazított adatok alapján a második negyedévben a háztartások fogyasztási kiadása 1,7 százalékkal, a természetbeni juttatások 2,4 százalékkal, a háztartások tényleges fogyasztása pedig 1,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. A közösségi fogyasztás 1,7 százalékkal, a végső fogyasztás 1,8 százalékkal emelkedett az első negyedévhez képest, közölte a KSH. A korrigált adatok szerint az export 0,5 százalékkal, az import 3,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévhez képest.


hozzá!