Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a költségvetési bizottság kérdezi csütörtökön a gazdaság állapotáról. Olvassa el, hogyan zajlott a vita a kormánypárt és az ellenzék között az óriási érdeklődést kiváltó ülésen!
18.45 Összefoglaló a meghallgatásról
Politikusokkal, szakértőkkel és újságírókkal telt meg a parlament költségvetési bizottságának ülésterme csütörtökön, amikor az ellenzék kezdeményezésére meghallgatták Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. Az ellenzék támadta a miniszter politikájának több elemét, első sorban az egykulcsos adót. A miniszter azonban dicsérte az adórendszert, szerinte segített megakadályozni vele a gazdasági visszaesést, sőt a miniszter szerint talán már látható a gyerekek születésszámának emelkedése is.
A fideszes képviselők a szocialistákat támadták, a szocialisták azt vetették a kormány szemére, hogy nem lehet sikeres az a gazdaságpolitika, ahol az emberek külföldre menekítik a pénzüket. Matolcsy szerint csak a privátbanki ügyfelek tesznek így. Egy másik szocialista kritika arról szólt, hogy az adórendszer egyszerűsítése ellenére tizenhattal több adószámla lett a kormányalakítás óta, Matolcsy szerint ez csak átmeneti állapot.
A miniszter arról is beszélt, hogy "semmi sincs rendben", nem akar sikerjelentést adni, de annak sem kell örülni, ha az IMF vagy az EU kényszerít ki reformokat. Az IMF-ről, amelyet három nappal azelőtt osztott ki Matolcsy, hogy segítségért fordult hozzá, úgy beszélt a miniszter, hogy Magyarország "családi viszonyban" áll a szervezettel.
18.34 Véget ért az ülés
Matolcsy befejezte a válaszadást, és a bizottsági ülés is véget ért.
18.29 Extrém helyzetekben beavatkozunk
Extrém helyzetekben beavatkozunk, nem engedhető meg, hogy 3 százalék fölé menjen a hiány - reagált Matolcsy a bizottsági elnök kérdésére.
18.27 Matolcsy: Családi viszonyban vagyunk az IMF-fel
Családi viszonyban állunk az IMF-fel, válaszol Matolcsy Nyikosnak. Részvényesei vagyunk, résztulajdonosok vagyunk.
A miniszter szerint most is van pénzügyminisztérium, benne van a Nemzetgazdasági Minisztériumban. "És most felépítjük a tervezési funkciót, ez megkésett, de jó lépés" - mondta magabiztosan a miniszter. Az NGM egyik államtitkársága mögött áll majd egy tervezési hivatal - mondta.
18.21 Miért kéne örülni, hogy az IMF kényszerít?
Miért kéne örülni annak, hogy valaki más, például az IMF vagy az EU kikényszerít valamit belőlünk? - kérdez vissza Matolcsy. A tömegközlekedés átalakítása a mi érdekünk is, teszi hozzá rögtön.
18.19 Döbbenetes, hogy a bankok elviszik a pénzt
A döbbenetes az, hogy a külföldi tulajdonú, itt működő bankok eldöntötték, hogy forrásokat vonnak ki Magyarországról - mondta Matolcsy. (A bankadó és a végtörlesztés miatt csökkent a bankok hitelkihelyezése, és erre figyelmeztették is a kormányt a szakértők a döntések meghozatala előtt - a szerk.)
18.13 A privátbanki ügyfelek viszik ki a pénzt
A privát banki ügyfelek valóban menekített, menekít ki pénzt, de nem csak Magyarországon van ez így - állítja Matolcsy.
18.12 Matolcsy: Semmi nincs rendben
Sikerjelentésről szó nincs, semmi nincs rendben, de első jeleiben sikeresnek tűnő gazdaságpolitikai fordulat, megújítás az, amit 2010 közepén végrehajtott a kormány - veszi át a szót Matolcsy.
18.06 Lesz újra pénzügyminisztérium?
Lesz újra pénzügyminisztérium? - kérdezi Nyikos. Matolcsy jegyzetel. Van olyan ötlet az ön fejében, hogy újra stabilizációs alappal rukkol elő? - szögezi a kérdést Matolcsynak a bizottság jobbikos elnöke.
18.05 Matolcsy elküldte az IMF-et, majd segítséget kért
Hogyan értékeli Matolcsy miniszter úr a saját szavait - kérdezte Nyikos bizottsági elnök utalva arra, hogy az IMF visszahívása előtt három nappal Matolcsy a parlamentben osztotta ki az IMF-et.
18.02 Papírból olvassa, mire büszke Hermann
Arra vagyok büszke, hogy sikerült megállítani az ország szekerét, hogy az szakadékba zuhanjon - olvassa fel a papírból Hermann István fideszes politikus.
17.59 "Akkor lesz partner az ellenzék..."
Akkor lesz partner az ellenzék a nagy átalakításokhoz, ha párbeszéd lesz a kormányoldal és az ellenzék között, és ha nem az alsó jövedelemi réteget terhelik az átalakítások - mondta Puch.
17.53 Ne a múltról beszéljen, hanem az IMF-ről
Arról kéne beszélni, hogy milyen gazdaságpolitikai változásokat fog megkövetelni az IMF-hitel, bökte oda Matolcsynak Puch, nem pedig arról három órán keresztül, hogy mi volt a múltban.
17.50 Siker, hogy viszik ki a pénzt az országból?
A sikeres gazdaságpolitika jele, hogy egyre többen viszik ki pénzüket külföldre? - kérdezi Puch László szocialista képviselő.
17.42 Nem ér a forintárfolyammal támadni
Nem tisztességes felróni a kormánynak azt, hogy hogyan áll most a forintárfolyam és hogyan állt 2010 tavaszán, mert nézni kéne azt is, hogy az euró hogyan áll a frankkal szemben, meg nézni kéne a cseh korona és a lengyel zloty árfolyamát is - válaszolt Matolcsy Boldvai hozzászólására. (2010 áprilisának végén 265-270 forint körül volt az euró árfolyama, jelenleg 295 forint, de január első hetében 324 forint is volt - a szerk.)
![Fotó: Nagy Attila [origo] Fotó: Nagy Attila [origo]](http://static1.origos.hu/i/1201/20120126-matolcsy-gyorgy-az-orszaggyules-szamvevoszeki.jpg)
17.40 Átmeneti a tehernövelő tehercsökkentés
Mi valóban elindultunk egy bürokráciacsökkentési irányban, az adószámlák számának növekedése csak átmeneti dolog - mondta Matolcsy. Az NGM-ben elemzik a helyzetet, és ha az ideiglenességet le lehet szűkíteni, akkor leszűkítik.
17.39 Nem moroghatnak az emberek
Az örökség és a válság miatt morognak olyan sokan Magyarországon, hiszen a kormány nem alkalmazott megszorítást, ezért nem is moroghatnak az emberek.
17.35 A Diákhitel 2 megújítja a felsőoktatást
Mindenki számára kinyitja a lehetőséget a Diákhitel 2-konstrukció, amely 2 százalékos kamattal felvehető hitelt nyújt azoknak, akik a felsőoktatásban akarnak tanulni - mondta Matolcsy. Szerinte ez hozzájárul ahhoz, hogy minőségileg is megújuljon a magyar felsőoktatás. A külföldi befektetők és magyar vállalkozók kérésére megemelték 50 százalékkal a mérnökök, természettudományos, informatikai képzésben részt vevők számát a felsőoktatásban - tette hozzá.
17.32 Már a Hír Tv sem bírja tovább
Matolcsy még beszél, eközben a HírTv tudósítói is elmennek az ülésről.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.