Az ingatlanpiaci szereplők és a lakosság ingatlanpiaci várakozásait tükröző GKI Wallis ingatlanindex 2004 második negyedévében mínusz 11,6 százalékot mutatott, ami több mint 10 százalékos javulás az előző negyedévi mínusz 22,6 százalékhoz képest - jelentette be Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója szerdán egy sajtótájékoztatón.
A javulás elsősorban a lakáspiaci részindex növekedésének köszönhető: a korábbi hónapokban tapasztalt pesszimista várakozások után ugyanis konszolidálódott a lakáspiaci helyzet, valamint a raktár és az üzlethelyiségek piacán is növekedés várható.
A 2004 júliusában készített felmérése szerint a lakosság és a piac résztvevői a következő 1 hónapban az új lakások piacán 6 százalékos, míg a használt lakások esetében 5 százalékos árnövekedésre számítanak. Infláció alatti, 4-4 százalékos áremelkedésre számítanak az iroda-, az üzlethelyiségek és a raktárak piacán, a telekárak esetében pedig 8 százalékos a növekedési várakozás.
A GKI Gazdaságkutató Rt. 2004 második negyedévében először mérte fel a termőföldpiacot. A felmérés szerint egy hektár termőföld átlagosan 585 ezer forintba kerül, de adtak már el 10 ezer forintért is és 10 millió forintért is ekkora területet. Egy hektár termőföldet átlagosan 15 ezer forintért lehet bérelni: a legalacsonyabb díj 3 ezer, a legmagasabb 50 ezer forint volt hektáronként.
Akar László elmondta, hogy továbbra sem csökken az irodapiaci túlkínálat: az irodaházak átlagos kihasználtsága 72-78 százalékos, vagyis elvileg az irodaépületek egynegyede üresen áll. Az "A" típusú irodák kihasználtsága 77 százalékos Pesten és 79 százalékos a budai oldalon, míg a "B" típusúaké a Duna mindkét partján 73 százalékos. Az idén idáig 100 ezer négyzetméternyi bériroda épült, s várhatóan ebben az évben még 30 ezer négyzetmétert adnak át. Az "A" kategóriás irodahelyiségek négyzetméterét 13-16 euróért, a "B" kategóriásokat 10-12 eurós havi díjért lehet bérelni Budapesten.
Az üzlethelyiségek piacán feltűnően megnőtt a kis, 100-200 négyzetméteres, belvárosi üzlethelyiségek iránti kereslet, ami elsősorban a bankok terjeszkedésének tudható be. Egy budapesti bevásárlóközpontban 20-65 eurót kérnek egy négyzetméternyi üzlethelyiség bérletéért, ugyanez az utcai üzlethelyiségek esetében 6 és 85 euró közé esik. Egy-egy belvárosi bankfiók bérletéért ugyanis havi 85 eurót is elkérhetnek - közölték a sajtótájékoztatón.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.