Gyengült a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
Kedden, a reggeli erősödés után, délutánra gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az euróval fél négykor 253,00/10 forinton kereskedtek, mintegy 50 fillérrel erősebben a hétfői 252,45/55 forintnál.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint átlagos forgalomban 252,35-253,10 forint között jegyezték az eurót. A forint gyengülése összefüggésbe hozható a meglepetésszerű, 50 bázispontos szlovák jegybanki kamatemeléssel, ami a szlovák koronát helyezte a régióban aktív befektetők érdeklődésének homlokterébe.

A piac várta a második napja ülésező lengyel monetáris tanács kamatdöntésének bejelentését is, ám az csak 16 óra után történt meg (a lengyel központi bank egyébként 25 bázisponttal 4,0 százalékra, új történelmi mélypontra csökkentette irányadó kamatát).

A dollár kurzusa alig változott, délután 213,05/15 forinton jegyezték, szemben a 213,05/20 forintos hétfői árfolyammal.

A hét további részének kereskedését befolyásolhatja, ha az Európai Központi Bank csütörtökön, a várakozások szerint 25 bázisponttal 2,50 százalékra emeli az alapkamatot az euróövezetben.