Kisebb korrekció a keddi esés után a BÉT-en

2006.03.01. 17:26

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 217,43 pontos emelkedéssel 23 437,42 ponton zárt szerdán, az előző napi záró értékhez képest ez 0,94 százalékos erősödést jelent. A közepes, 19,7 milliárd forintos forgalomban a Richter kivételével az összes vezető részvény ára emelkedett.

Farkas Róbert, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank értékpapír-kereskedési igazgatója elmondta: az index hétfői történelmi csúcsa után kedden óriásit esett a BUX, ennek tulajdonítható a szerdai enyhe pozitív korrekció. Az index hétfőn 24 081,77 pontos történelmi csúcson, kedden pedig 3,58 százalékos gyengüléssel 23 219,99 ponton zárt.

A szakértő szerint az emelkedés a régióban tapasztalható trenddel is összhangban van: a kelet-európai piacokon egy százalék körüli emelkedés történt. Az erősödést Farkas Róbert mindazonáltal átmenetinek nevezte, véleménye szerint csütörtöktől újra a profitrealizálás dominál majd a piacon.

A Mol ára 530 forinttal, 2,41 százalékkal 22 530 forintra erősödött szerdán, miközben az olajtársaság részvényeivel 5,5 milliárd forint értékben kereskedtek. Az OTP-részvények forgalma 7,5 milliárd forint volt, árfolyamuk 64 forinttal, 0,80 százalékkal 8020 forintra emelkedett.

A Richter-részvények ára 450 forinttal, 1,4 százalékkal gyengült, a papír 42 950 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Magyar Telekom-papírok ára 15 forinttal, 1,54 százalékkal 990 forintra nőtt, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az Egis 31 015 forinton zárt, a keddi értékhez képest ez 15 forintos, 0,05 százalékos erősödés. A papír forgalma 373 millió forint volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK