Jelentősen emelkedtek a részvényárak

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 526,94 pontos emelkedéssel 22 243,25 ponton zárt csütörtökön. A keddi záráshoz képest ez 2,43 százalékos erősödés. A 38,9 milliárdot kitevő forgalomban az összes vezető részvény árfolyama emelkedett.
Vágólapra másolva!

A régió tőzsdéivel együtt lendületes kerekedést bonyolított le a pesti börze is csütörtökön. A kerekedés csaknem felét a Mol adta: az olajpapír 4 százalékos erősödésével a nap nyertes is lett - mondta Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője.

A szakember szerint az olajpapír a cég március 15. előtt bejelentett saját részvény vásárlási aukciója óta alulteljesített. Csütörtökön ennek a korrekciója ment végbe a piacon annak ellenére, hogy az olajár a nemzetközi piacokon inkább lefelé tart.

A régiót övező optimista hangulatot Herczenik Ákos a késő délután közzétett amerikai inflációs adattal magyarázta, amely a várnál kisebb volt, ezért egyre kevésbé valószínű egy közeli amerikai kamatemelés.

A szakértő szerint pénteken is a nemzetközi piacok határozzák majd meg a BÉT irányát is. Valószínűbbnek látszik egy mérsékelt emelkedés, a BUX masszívan 22 ezer pont felett várható.

A Mol ára csütörtökön 820 forinttal 21 000 forintra nőtt, ez 4 százalékkal magasabb a keddi záróárnál. A papírral 20 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az OTP-részvények árfolyama 166 forinttal 7669 forintra emelkedett, ez 2,21 százalékos növekedés. A banki papír forgalma 11,7 milliárd forint volt.

A Richter 450 forinttal, 1,12 százalékkal 40 650 forintra emelkedett, a papír forgalma 2,6 milliárd forint volt. Gyógyszeripari szektortársa, az Egis 395 forinttal, 1,40 százalékkal 28 695 forintra nőtt. A Magyar Telekom ára 24 forinttal, 2,55 százalékkal 964 forintra emelkedett. A papírral 2,2 milliárd forint értékben kereskedtek.