Visszajött a forint a 28 havi mélypontról

Vágólapra másolva!
A forint csütörtökön délelőtt együtt gyengült a feltörekvő piacok valutáival, az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntésének kihirdetése után viszont velük együtt erősödött.
Vágólapra másolva!

Az euróval a nap folyamán 267,10-269,50 forintos széles sávban kereskedtek, a fél négy tájban jegyzett 266,75/80 forintos árfolyam már csak alig több, mint egy forinttal volt magasabban a szerdai 265,40/50 forintnál.

A forint 47 bázisponttal 5,52 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A kereskedők szerint főleg délelőtt volt nagy forgalmú, hektikus kereskedés a bankközi devizapiacon, a forint utoljára 2003 december elején volt olyan gyenge, mint a fél 11 óra tájban jegyzett 269,50 forintos euró kurzus.

Szakemberek szerint a forintnak nem tettek ugyan jót Járai Zsigmond jegybankelnök szerdai és csütörtöki médianyilatkozatai, de Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke az euróövezeti kamatdöntés után tett nyilatkozata felsegítette a forintot s vele együtt a feltörekvő piaci valutákat.

Járai Zsigmond kifejtette, hogy a 265 euró/forintnál erősebb euróárfolyam már veszélyeztetné az inflációs cél tarthatóságát. "A piac beárazta a kamatemelést a következő időszakra, de hogy mi történik, az a gazdaságpolitikai változásoktól függ" - idézte az MNB elnökét a Reuters.

Az EKB nem emelte az irányadó kamatot, és Trichet szavaiból, hogy az euróövezetben a vártnál kedvezőbben alakul az infláció, a piacok arra következtettek, hogy az EKB júniusig aligha drágítja a hitelt. Ezért azonnal megindult a már beárazott 25 bázispontos euróövezeti kamatemelés visszaárazása.

Összességében a piac minden szegmensében hatalmas pénzek cseréltek gazdát, kihasználva a nagy ingadozások adta lehetőségeket, hektikusan ingadoztak a feltörekvő valuták is.

A dollárral reggel 217,25/45 forinton, délután 218,00/20 forinton kereskedtek, két forinttal a szerdai 216,06/22 forint felett.