Erősödött a forint a bankközi devizapiacon

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon szerdán. Az euróval 260,25/30 forinton kereskedtek fél négy tájban, több mint 2,50 forinttal alacsonyabban a keddi 262,90/263,00 forintnál.
Vágólapra másolva!

A forint 95 bázisponttal 7,82 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A kedvező régiós hatásra már reggel is erősebb volt a forint, mint kedden délután, a délelőtt folyamán azonban ehhez még nem várt muníciót is kapott a Reuterstől.

A hírügynökségnek a miniszterelnökhöz közel álló források megerősítették azokat a sajtóhíreket, hogy 300-350 milliárdos államháztartásikiadásc-sökkentő program készül, s a hírt a külföldi befektetők kedvezően fogadták.

A megélénkült forint kereslet hatására dél körül 259,80 forintig gyengült az euró, majd a délután jelentős részében 260,50 forint körül kereskedtek vele.

A forgalom növekedésében ugyan szerepet játszottak a 262,30 forintnál automatikusan életbelépő stop-loss megbízások is, de kereskedők alapvetően a program hírének kedvező piaci fogadtatását említették.

Jól reagált a piac arra a délutáni hírre is, amelyben a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet még egy 300-350 milliárdos megszigorítás esetén is a GDP 7,2 százalékára becsülte a magyar államháztartási hiányt.

A dollár folyamatos gyengülése, az olaj és az arany árának emelkedése is kedvezett a régiónak. Az amerikai valutával 206,23/30 forinton kereskedtek, csaknem két forinttal gyengébben a keddi 208,00/15 forintnál.

Az állampapírok másodpiacán is megjelentek a vásárlók, az átlagosnál kicsit élénkebb forgalomban minden lejáraton csökkentek a hozamok. Az egy évnél rövidebb lejáratokon 2-5 bázisponttal, a közép lejáratokon 9-11 bázisponttal, a hosszú lejáratokon pedig 8-10 bázisponttal csökkent a hozamszint.

Csütörtökön az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése és Trichet EKB-elnök döntéshez fűzött kommentárja jelentősen befolyásolhatja majd a kurzusokat. Amennyiben az EKB júniusig nem helyez kilátásba jelentős kamatemelést, a forint akár tovább is erősödhet.