Gyengült a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
Kissé gyengült a forint kedden a bankközi devizapiacon, az euróval fél négy tájban 260,10/20 forinton kereskedtek, mintegy 50 fillérrel erősebben a hétfői 259,60/70 forintnál.
Vágólapra másolva!

A forint 17 bázisponttal 7,87 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

Átlagos forgalmú kereskedéstől számoltak be az üzletkötők, délelőtt inkább erősödött, délután pedig a zloty gyengülését követte a forint. Az eurót 259,30-261,10 forint között jegyezték a nap folyamán. Az üzletmenetet elsősorban a szerdai amerikai kamatemelésre felkészülő pozíciórendezés határozta meg.

A dollár erősödött a nemzetközi piacokon, Budapesten 204,50/60 forinton jegyezték, mintegy 60 fillérrel a hétfői 203,80/90 forint felett.

Az állampapírok másodpiacán, az egy évnél hosszabb lejáratokon 3-5 bázisponttal emelkedett a hozamszint. Egyelőre elmaradtak a piaci reakciók a kormány délután bejelentett autópálya-finanszírozási tervére, mivel úgy tűnik, hogy ezzel nem bővül a kötvények piaci kínálata.

A gazdasági miniszter által vázolt konstrukció alapján, az 1,18 milliárd eurós kötvénykibocsátás feltételei május végére alakulnak ki. A kibocsátó viszont az Államadósság Kezelő Központ lesz a költségvetésen kívüli ÁAK helyett, és a befolyó összeget a Magyar Nemzeti Bank váltja át forintra, ezért most úgy tűnik, hogy közvetlen piaci hatás ettől nem várható - vélik a piacon.