Börtönbe mehetnek a Credit Suisse brókerei

Vágólapra másolva!
Jelzálogcsalás és az ügyfelek megtévesztése miatt vádat emelt a washingtoni igazságügyi minisztérium a Credit Suisse két volt amerikai brókere ellen. Julian Tzolov és Eric Butler 2005 és 2007 között több mint egymilliárd dollár értékben adott el államilag garantáltnak és kockázatmentesnek mondott értékpapírokat, pedig valójában igen nagy kockázatú, a brókerek számára viszont magas közvetítési jutalékkal járó jelzáloghitelek álltak az ügyletek mögött - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A kötvénypiac befagyása nyomán az eladott értékpapírok végül értéktelenné váltak. Törvénysértő ügyleteiket csaknem három éven keresztül folytatták, és csak a jelzáloghitel-piacok 2007-es befagyásakor derült fény a visszaélésekre, aminek nyomán a Credit Suisse felfüggesztette, majd elbocsátotta a két munkatársat.

A brókerekre most akár 25 év börtön és 5 millió dollár értékű pénzbírság várhat, a tőzsdepiaci felügyelet (SEC) a büntetőjogi mellett polgárjogi pert is indít ellenük. A 36 éves Butler tagadja bűnösségét, állítása szerint ő csak a legjobbat próbálta megtenni az ügyfelei érdekében. Egykori munkatársa már elhagyta az Egyesült Államokat, s valószínűleg szülőhazájában, Bulgáriában tartózkodik.

Az elmúlt hetekben hasonló okok miatt több nagyobb amerikai bankot, így például a Merrill Lynchet, a Goldman Sachsot, a Citigroupot, valamint a svájci UBS-t kötelezték kockázatos kötvényeik visszavásárlására több tíz milliárd dollár értékben.