A politikusok fütyültek, a Dow Jones táncolt - lefelé

Vágólapra másolva!
Ki- és bejártak a pozitív tartományba az indexek attól függően, hogy milyen hírek érkeznek a Bush-adminisztráció 700 milliárd dolláros "bankmentő" lépéseiről. A Fed elnöke és a pénzügyminiszter mindenesetre erősen szorgalmazzák, hogy a kongresszus mielőbb adjon zöld utat az intézkedéscsomagnak. Ez azonban kedden kevésnek bizonyult a nyereséges záráshoz.
Vágólapra másolva!

A fő mutatók felfelé indították a napot, a nekilódulás nagyjából a kereskedés félidejéig tartotta magát, aztán zárás előtt három órával negatívba fordult a Dow Jones (DJIA), és csengetésig már nem is tudott hosszabban a zöld tartományban tartózkodni, majd izmos, több mint másfél százalékos bukóban zárt. Az indexek az elmúlt hat év legrosszabb két napját zárták kedden. A befektetők egyelőre inkább szkeptikusnak mutatkoznak a kormányzat kilábalási csomagjával kapcsolatban.

Heves hullámzást követően a Dow Jones ipari index 1,5 százalékos eséssel zárt úgy, hogy 30 összetevő részvénye közül 27 a negatív oldalon fejezte be a kereskedést. A keddi kereskedés indításakor a tőzsde DJIA mutatója 0,22 százalékkal, a Nasdaq composite index 0,46 százalékkal emelkedett, nagyjából fél órával később a DJIA 0,81 százalékos, a Nasdaq Composite 0,87 százalékos emelkedésnél járt. Három órával zárás előtt a DJIA tőzsdei mutató 0,25 százalékos, a technológiai index, a Nasdaq Composite pedig 0,06 százalékos veszteségben volt. A nap végén a Nasdaq 1,2 a Standard & Poor's 500 index pedig 1,6 százalékos mínuszba tartózkodott.

A buktát a general Motors és a General Electric vezette, az előbbi 7,4, az utóbbi 4,6 százalékos veszetséget hozott össze - a GE-papír esésében komoly szerepet játszott a Goldman Sachs véleménye a romló profitkilátásokról. A DJIA három "renegát" komponense az American Express (+2,7 százalék), a Microsoft (+0,2 százalék) és az Intel (+0,7 százalék) voltak. Hétfőn a DJIA folyamatosan süllyedve a kereskedés végére 3,3 százalékot veszített és kevéssel 11010 pont felett végzett. A Nasdaq Composite a nap végére viszont 2180 pontig esett le, azaz pénteki záró értékéhez képest 4,1 százalékot vesztett.