A Távol-Keleten már vágják a kamatokat

Vágólapra másolva!
Ázsiában a központi bankok már elkezdték csökkenteni alapkamataikat, hogy ellensúlyozni tudják az amerikai pénzügyi krízis hatásait. Több ország gazdasága erősen függ ugyanis az Egyesült Államoktól, ráadásul ezekben az államokban az infláció már tetőzött -írja a BBC internetes oldala.
Vágólapra másolva!

Utoljára szeptember 25-én Tajvan csökkentett kamatot, csatlakozva ezzel Kínához, Ausztráliához és Új-Zélandhoz. Tajvanban és Sri Lankában már az infláció lassulását mutatják az adatok, és év végére az előrejelzések alapján Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Indiában is a drágulás ütemének csökkenését várják.

Az alacsonyabb hitelkamatok vélhetően gyorsítják majd az említett országokban a gazdasági növekedést. Ez lehet a világméretű recessziótól való megmenekülés nagy esélye, hiszen az USA, Japán és Európa a hitelválság poklának egyre mélyebb bugyrát járják meg.

Az elemzők azért arra is figyelmeztetnek, hogy az infláció elleni küzdelemnek koránt sincs vége. A túl laza monetáris politika ugyanis könnyen megugraszthatja az olajárat, ami majd minden szektorban drágulást eredményezhet.

"A növekedés túl hamar kerülhet fókuszba, ez pedig nem bölcs dolog. Túl korai kijelenteni, hogy legyőztük az inflációt." - figyelmeztetett Jan Lambregts, a Rabobank Internatinal Ázsia-kutatásának vezetője Hong Kongban.

A világmérető pénzügyi zavar az ázsiai bankrendszereket nem valószínű, hogy megfertőzi, azonban az országok exportjának fájó csökkenéséhez vezethet.

A Merrill Lynch prognózisában visszavett a 2008-as és a 2009-es ázsiai növekedési adatból. A szakemberek a térségtől ez évben 7,7 százalékos növekedést várnak, és ez 2009-re 7,3 százalékra lassulhat. A bank korábbi előrejelzésében mindkét évre 7,9 százalékos növekedéssel számolt.

Távol-keleti körkép

Tajvanban a jegybank legutóbb váratlanul 12,5 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette alapkamatát, a döntést pedig azzal indokolta, hogy a világméretűvé kibontakozó krízis megemelte a gazdaság lelassulásának kockázatát.

Szeptember 15-én Kína vezető bankja az egyéves lejáratú hitel kamatát 7,47-ről 7,20 százalékra csökkentette, Ausztrália pedig szeptember másodikán hét év óta először csökkentette irányadó kamatát.

Malajziában és Sri Lankában az egyre nagyobb inflációs nyomás ellenére sem emeltek az alapkamaton.

A Fülöp-szigeteken az infláció elérte 12,5 százalékos csúcsát, így ott sem szükséges további kamatemelés.

Bár egy hónapja Hartadi Sarwono indonéz jegybankelnök még úgy nyilatkozott, hogy a 9,5 százalékos kamatszint "megfelelőnek tűnik" az infláció megfékezésére, a kamatot mégis 9,25 százalékra csökkentették.