Nem lesz globális kamatcsökkentés

Vágólapra másolva!
Nincs napirenden egy összehangolt globális jegybanki kamatcsökkentés - jelentették ki az Európai Központi Bank meg nem nevezett magas rangú illetékesei.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökségnek pénteken nyilatkozva egyikük azt mondta, hogy a pénzintézet élesen különválasztja a piaci likviditás javítását célzó intézkedéseit a monetáris, azaz a gazdaság pénzellátását célzó politikájától, s szerinte már felismerték, hogy a pénzügyi helyzet jelenlegi gondjaira a monetáris lazítás nem lenne a legjobb megoldás - tájékoztat a Népszabadság.

A Reuters által megkérdezett mintegy 80 elemző húsz százalék esélyt adott annak, hogy a fejlett államok központi bankjai még az év vége előtt koordinált kamatmérséklést hajtanak végre. Az elemzők körében viszont elég nagy az egyetértés, hogy az EKB valamikor a jövő év elején hajtja végre a kamatvágást, és 2009 közepére az EKB illetékesei is a mostani 4,25 százalékos alapkamatnál kisebbre számítanak.

Hamarosan csökkenhet a magyar alapkamat

Hétfőn kamatdöntő ülést tart a magyar jegybank monetáris tanácsa. Londoni elemzők szerint még kivár az MNB, de már közel van a pénzügy-politikai enyhítés kezdete; az első kamatcsökkentés jóslatuk szerint jó eséllyel még az idén, de legkésőbb 2009 elején megtörténik.

A Goldman Sachs elemzői szerint az MNB-t változatlanul nyugtalanítja az erős bérkiáramlás, és az, hogy a forint tovább gyengülhet az ideges nemzetközi környezetben. Másrészről ugyanakkor a testület tagjai most már egyre inkább figyelik a vállalati szektor banki hitelezésének mind feszesebb kondícióit, amelyeknek kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek, és hathatnak az inflációra is - ez a korai kamatcsökkentés mellett szólhat. Az elemzők szerint az olajárak esése nyomán is csökkennek az inflációs kockázatok. Az MNB legutóbbi, augusztusi inflációs előrejelzése még 140 dollár körüli olajárral számolt, de az olajárszint legutóbbi kilengései óvatosabbá tehetik a monetáris tanácsot - írja a Népszabadság.