Soha nem látott veszteség New Yorkban

Vágólapra másolva!
Zuhantak az ázsiai tőzsdék magyar idő szerint kedd reggelre. Amerikában pedig megkezdődtek az újabb egyeztetések, hogy a kongresszus mégiscsak elfogadja a 700 milliárd dolláros bankmentő tervet. Az alsóházi, képviselőházi elutasítás után ugyanis az amerikai tőzsdék 1300 milliárd dollárt veszítettek, majdnem kétszer annyit, amennyit a szövetségi állam költeni akart a pénzintézetek rossz hiteleinek kivásárlására.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Pontban mérve még sosem esett akkorát a Dow Jones Ipari Átlag, mint most hétfőn. A 778 pontos zuhanást az S&P 107 pontos vesztesége kísérte, ami 8,81 százalékos esés. Az S&P 500-as index félezer részvénye közül csak egyetlen egy emelkedett, a Campbell Soup élelmiszeripari vállalaté, a többi papír zuhant.

A tőzsdék már nyitáskor is negatívan kezdtek, de aztán zárásra minden idők egyik legrosszabb napját tudhatták maguk mögött. A legtöbb index az 1987-es válság óta nem volt ilyen mélyen.

A 23 fejlett tőkepiacot egyesítő MSCI World Index 6,9 százalékos mínusza például 21 éves negatív rekornak számít.

1300 milliárdot vesztettek a tőzsdék

A Dow Jones Wilshire 5000 Index szerint majdnem 1300 milliárd dollárt vesztettek a tőzsdék hétfőn. Ez a valaha volt legnagyobb veszteség az index történetében. Majdnem kétszer akkora, mint amekkora a Paulson amerikai pénzügyminiszter áltel meghirdetett, végül elbukó segélyprogram.

Kedd reggelre - magyar idő szerint - az ázsiai tőzsdék újabb három-négy százalékos esést produkáltak, tovább fokozva a negatívumot. A sosem látott zuhanást az váltotta ki, hogy az amerikai kongresszus alsóháza elutasította a bankok megmentését.

Új tárgyalások a kongresszusban

Most a szenátuson a sor, hogy javítson a tervezeten. A felsőház hamarosan újratárgyalhatja, módosíthatja a javaslatokat. Közben az amerikai pénzügyminiszter új tárgyalásokat kezdett, és az alsóház csütörtöki ismételt ülésére várhatóan egy frissebb verziót visznek a képviselők elé.

Korábban Barack Obama demokrata elnökjelölt kijelentette: ha ő lenne az elnök, felülvizsgálná a bankmentő programot. Az ausztrál és a brit miniszterelnök már jelezte az amerikai kormánynak, szeretnék, ha a kongresszus ismét tárgyalna a mentőcsomagról.

Lula da Silva brazil elnök pedig egyenesen pénzügyi felelőtlenséggel vádolta meg az USA-t a válság és a tőzsdezuhanások miatt. (A brazil tőzsde hétfőn egyébként 10 százalékot esett, és átmenetileg fel kellett függeszteni a kereskedést a dél-amerikai ország börzéjén).