Nyugat-Európában is oldódott a feszültség

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai tőzsdék felfelé mozdultak el kedden a hétfői három és fél éves mélypontjukról.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója nemhivatalos adat szerint 1,8 százalékos növekedés után 1066,02 ponton végzett.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 2,54 százalékos, az S&P 500 3,2 százalékos, a Nasdaq összetett mutatója 3,1 százalékos nyereségben volt.

Kedden a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 83,7 pontos, azaz 1,7 százalékos emelkedéssel 4902,45 ponton végzett, 24,07 százalékkal év elejei értéke alatt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 23,9 pontos, azaz 0,4 százalékos javulással 5831,02 pontra emelkedett, 27,7 százalékkal volt év elejei értéke alatt. A Daimler viszont 4 százalékkal csökkent, visszafogva a DAX index javulását. Ez összefüggésben áll azzal, hogy az Oppenheimer minősítő intézmény vételről semlegesre sorolta át a Daimlert, tekintettel a fogyasztói hitelek bizonytalanságaira.

Párizsban a CAC-40 78,6 ponttal, azaz 1,99 százalékos javulással 4032,10 pontra emelkedett, 28,1 százalékkal állt év eleji értéke alatt.

A javulás részben a várakozásokat felülmúlóan kedvező amerikai fogyasztói bizalmi indexnek köszönhető, és közrejátszott benne az a remény, hogy az amerikai pénzügyi mentőcsomag sorsa még nem pecsételődött meg véglegesen. Egyes papírok az európai DowJones Stoxx 600-as index hétfői 5,5 százalékos esése után már vételre érdemesnek tűntek.

Egyes elemzők szerint az amerikai törvényhozókat meglephette a hétfői tőzsdei zuhanás mérete. Módosításokat eszközölhetnek a törvénycsomagon, hogy megszerezzék a mentőcsomaghoz szükséges 12 szavazatot - vélekedtek az elemzők.

A bankok járultak hozzá legerőteljesebben a meghatározó nyugat-eurpai indexek emelkedéséhez: a HSBC 4,2, a Standard Chatereed 8 százalékkal ugrott meg.

A Dexia belga-francia bankcsoport 6,1 százalékkal javult, miután három kormány 6,4 milliárd eurós készpénzinjekciót hagyott jóvá. A Dexia hétfőn közel 30 százalékkal esett.

A gyógyszeripari cégek is felfelé íveltek: A Sanofi Aventis és a Roche 3,95, illetve 2,9 százalékkal javult.