Aggódik a New York-i tőzsde

Vágólapra másolva!
Csökkenéssel zárt szerdán a New York-i tőzsde, mert a befektetőket változatlanul aggasztja a pénzügyi szektor és az amerikai gazdaság jövője. Nemcsak amiatt aggódnak, hogy az amerikai törvényhozás rábólint-e a 700 milliárd dolláros mentőcsomagra, hanem amiatt is, hogy a csomag - ha elfogadják - képes lesz-e a recesszió megelőzésére, és a vállalati profitok emelésére.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Rossz hatással volt a befektetők hangulatára, hogy a vártnál erőteljesebben csökkent az amerikai feldolgozóipar teljesítménye szeptemberben, drámai mértékben zuhantak a megrendelések: a feldolgozóipari beszerzői menedzser index (ISM) 43,5 pontra esett az augusztusi 49,9 pontról és kedvezőtlenebbül alakult, mint a szakértői jóslatokban szereplő 49,5 pont. (Az index 50 pont alatt a tevékenység mérséklődését jelzi.)

Felülírták Buffettet

Az ISM index gyengülése felülírta Warren Buffett piacmentő intézkedését. A világ leggazdagabb embere, pontosabban az ő cége 3 milliárd dollárt fektet a General Electricbe, az amerikai gazdaság szimbólumába, ahogy ezt a milliárdos üzletember megfogalmazta. Buffett korábban a Goldman Sachsba invesztált 5 milliárd dollárt, hogy jelezze: bízik a befektetési bankban, amely kereskedelmi bankká alakul át.

A GE egyébként Buffett befektetésén kívül további 12 milliárd dollárt akar gyűjteni tőkeemelésből. Ez ahhoz kell, hogy a cég elég készpénzzel rendelkezzen az AAA hitelbesorolás megőrzéséhez.

Csökkent a Dow és a Nasdaq

A Dow Jones ipari index szerdán 19,6 pontos, azaz 0,18 százalékos csökkenéssel 10 831 ponton végzett. A Nasdaq technológiai papírokkal telített index 22,5 pontos, 1,07 százalékos csökkenés után 2069 ponton végzett.

Szerdán a nyersolaj szabadpiacán 2 dollár körüli mértékben csökkent az ár, miután az amerikai nyersolaj tartalékok a vártnál jobban nőttek a szeptember 26-ával végződött héten, s a várakozásokkal ellentétben nőttek a benzintartalékok is.

Olcsóbb az olaj és az arany

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate novemberi lejárata hordónként (159 liter) 2,11 dolláros csökkenéssel 98,53 dolláron fejezte be a napot. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi lejárata 2,84 dollárral 95,33 dollárra esett.

Szerdán a New York-i tőzsdezáráskor az euró 1,4012 dollár volt, 0,0109 dollárral olcsóbb, mint kedden későn. Az arany záráskor unciánként 876,1 dollár volt, 4,7 dollárral olcsóbb a keddi későinél.