Gyengüléssel kezdte napját a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,32 pontos csökkenéssel, 18 902,04 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,53 százalékkal gyengült. A nagyobb tőzsdék a délutáni amerikai adatokra várnak.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a világ tőzsdéi ideges hangulatban várják az amerikai képviselőház döntését a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagról.

Az elhúzódó eljárás ugyanakkor érzékelhetően csökkenti a program feltételezett piacmozgató hatását és a befektetők figyelme fokozatosan, az egyértelműen recessziót jelző amerikai makrogazdasági adatok felé fordul - fejtette ki a Concorde elemzője.

Kovács Krisztián szerint, a csütörtökön 3-4 százalékot zuhanó amerikai indexek hatására a budapesti tőzsdén negatív nyitás várható, ráadásul délután kerülnek napvilágra, a várhatóan 7 éves mélyponton lévő amerikai munkaerőpiaci adatok.

Szakértők enyhe emelkedést várnak ma az európai tőzsdéken a korábbi csökkenő tendencia után - írja a reuters. A tőzsdék a bankokra és az amerikai makroadatokra, elsősorban a munkaerő-piaci jelentésekre figyelnek. Ez utóbbi adat magyar idő szerint péntek kora délután fog megjelenni, az előzetes felmérések 100 ezer elbocsátottról írnak.

A BUX 172,15 pontos, 0,90 százalékos csökkenéssel, 19 002,36 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.