Wall Street: a legrosszabb hét 2001 óta

Vágólapra másolva!
A New York-i tőzsdék legrosszabb hetüket zárták 2001 óta. Az amerikai törvényhozás végül elfogadta ugyan a bankmentő javaslatot, és ekkor átmenetileg 300 pontot is emelkedett például a Dow Jones index, végül azonban több mint 150 pontos mínusz lett a vége, mert a kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatok után a befektetők aggódnak az USA gazdasági helyzete miatt.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A képviselőház megszavazta, Bush elnök pedig aláírta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőtervet, így az immár életbe lépett Amerikában. Ezt azonban nem ítélték elegendőnek pénteken a befektetők: aggódnak ugyanis az amerikai gazdaság állapota miatt, a bizalom továbbra sem tért vissza.

Az indexek harmadik egymás utáni napon vesztettek értékükből, és a héten a Dow Jones 7, a Nasdaq 10, az S&P 9 százalékot zuhant összességében a héten - írja a Marketwatch.com. Ez a legszélesebb merítésű index, az S&P 500 esetében az elmúlt hét év legrosszabb heti teljesítménye a Bloomberg szerint.

A péntek sem hozott fellélegzést

A New York-i tőzsde vezető részvényindexe, a DJIA ipari mutató a pénteki napot 10 325 ponton, 157 pontos, 1,5 százalékos eséssel fejezte be, a Nasdaq technológiai piac indexe pedig 1947 ponton, 29 pontos, 1,48 százalék zuhanással zárt. A széles merítésű S&P 500 index ennél kicsit kevesebbet vesztett: -1,3 százalékon fejezte be a kereskedést.

Bár a képviselőház is elfogadta a pénzügyi mentőcsomagot, és ez egy ideig optimizmusra hangolta a befektetőket, a nap folyamán közzétett makrogazdasági adatok továbbra is olyan jelzéseket küldtek a piacoknak, hogy az amerikai gazdasági alapokkal is baj van és ez erősítette a recessziós félelmeket: szeptemberben 159 ezer munkahely szűnt meg - ez 5 és fél éve a legnagyobb esés - és 6,1 százalékos rátával ötéves magasságba jutott a munkanélküliség.

Sokkoló adat

Még sokkolóbbnak bizonyult az a tény, hogy az amerikai gazdaságban az idén már 760 ezer munkahelyet számoltak fel. Nem mutatott kedvezőbb képet a nap folyamán közzétett szolgáltatói beszerzőmenedzser-index sem: értéke szeptemberben tovább csökkent, vészesen megközelítve az amerikai gazdaság döntő hányadát kitevő szolgáltatási ágazat zsugorodását jelző szintet.

A céges felvásárlási hírek ugyanakkor némi bátorítást adtak a piacoknak: a Wells Fargo & Co amerikai pénzintézet bejelentette, hogy 15,1 milliárd dollárért megvásárolja társát, a Wachovia Corp-t, így a Citigroup Inc kísérlete a Wachovia banki üzletágának megszerzésére meghiúsul. A Citigroup ennek hatására 18 százalékot zuhant a tőzsdén.

Az AIG ugyanakkor azt jelentette, hogy a jövőben csak fő biztosítási tevékenységére fókuszál, ezen kívüli üzletágait eladja, hogy az amerikai kormányzat által hitelezett 85 milliárd dollárt vissza tudja fizetni. A tőzsdezárás idején egy euró 1,3782 dollárt ért New Yorkban, egy euróért 245,57-246,07 forintot, egy dollárért 177,79-178,59 forintot adtak ekkor a bankközi piacon. Az azonnali szállítású aranyár unciánként 5,7 dollárral 838,6 dollárra csökkent.