Kedden 3,05 százalékot esett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 549,16 pontos, 3,05 százalékos csökkenéssel, 17 441,86 ponton zárt kedden. Úgy Magyarországon, mint a nemzetközi börzéken is elsősorban a bankszektor húzta lefelé az indexeket.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A részvénypiac forgalma 36,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Annak ellenére, hogy a fejlett piacokon délutánra inkább a stagnálás volt jellemző, a Budapesti Értéktőzsdén estek az árfolyamok - mondták az MTI által megkérdezett szakértők. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozzátette, hogy a tengerentúlról érkezett pozitív hír sem tudta megnyugtatni a befektetőket a magyar piacon.

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed kedden új eszközt jelentett be a bankok és vállalatok napi finanszírozásának könnyítésére, a piaci finanszírozás részleges pótlására. Az új, különleges célúnak nevezett eszközből (special purpose facility) a Fed rövid, háromhónapos lejáratú fedezetlen és zálogjoggal fedezett kötvényeket (commercial paper) vásárol a programba bevont kibocsátóktól.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint kedden egy izlandi bankkal kapcsolatos negatív hírre kezdődött el az eladói nyomás a nemzetközi piacokon. Nyugat-Európában azonban a pesszimizmus csillapodott, míg a feltörekvő piacokon továbbra is negatív maradt a hangulat.

Mindkét szakértő szerint a BÉT-en a feltörekvő piacokhoz képest is nagyobb volt az eladási láz. Balásy Zsolt szerint elképzelhető magyarázata ennek az OTP magas súlya a BUX-ban, valamint az, hogy korábban a magyar részvénypiac felülteljesítő volt.

A szerdai kereskedési nappal kapcsolatban egyik szakértő sem volt túl optimista. Varjú Péter szerint "rossz jel", hogy a pozitív hírekre sem torpant meg az esés. Balásy Zsolt szerint a szerdai kereskedést az amerikai tőzsdéken kialakuló árfolyamok határozzák meg.

A Mol 630 forinttal, 4,35 százalékkal 13 840 forintra csökkent, 5,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 420 forinttal, 7,49 százalékkal napi minimumára, 5190 forintra esett, forgalmuk 24,4 milliárd forintot tett ki. Az OTP utoljára 2006. június 26-án zárt 5190 forinton. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,64 százalékkal 771 forintra gyengült, forgalma 2,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1050 forinttal, 3,31 százalékkal 32 800 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 117,5 millió forintos forgalom mellett 395 forinttal, 3,24 százalékkal 11.805 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1869,12 ponton zárt kedden, ez 63,82 pontos, 3,30 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.