Irányváltás Európában

Vágólapra másolva!
Az utóbbi napokban súlyos mínuszokat elkönyvelő európai tőzsdéken csütörtök reggel a vevők voltak többségben, ennek eredményeként az indexek felfelé vették az irányt csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Igazuk lett a szakértőknek, akik a csütörtöki európai tőzsdenyitás után erősödést jósoltak. A legfontosabb piacokon az utóbbi napok rendkívüli eladói nyomásával szemben a vásárlók vették át az irányítást.

Nem sokkal a rajt után a londoni Footsie 1,3 százalékos pluszt mutatott, a párizsi CAC-40 két százalékkal haladta meg a szerdai záróértéket, a frankfurti DAX pedig ezzel párhuzamosan 1,4 százalékos többletet hozott össze.

Ráfért a piacokra az erősödés: nyugat-európai indexek szerdán jelentős csökkenéssel, közel ötéves mélyponton zártak hevesen ingadozó kereskedés után. A befektetőket ugyanis nem igazán győzte meg a szerdai, összehangolt globális kamatcsökkentés, nem bíznak abban, hogy a monetáris lépéssel meg lehet előzni a gazdasági válságot.

Budapesten is javult a helyzet, a szerdán több mint 7 százalékkal zuhanó BUX közel 2 százalékos emelkedéssel startolt csütörtökön.