Nem volt ennél rosszabb hét New Yorkban

Vágólapra másolva!
Nyolcadik napja zuhannak az amerikai tőzsdék. A Dow Jones ipari átlag mindeközben pénteken a valaha volt legnagyobb ingadozást mutatta, egyetlen napon belül. A hullámzás ezer pontot tett ki. A szélesebb merítésű, 500 részvényt tartalmazó Standard & Poor's 500 index 1933 óta a legrosszabb hetét zárta a Bloomberg szerint. A Marketwatch szerint sem a Dow, sem az S&P nem zárt még ennél rosszabb hetet. A bukás oka a világgazdaság lassulásától való félelem a Bloomberg szerint. Ugyanakkor a Nasdaq már emelkedett pénteken.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A Dow Jones 697 pontos esésből, küzdötte vissza magát, majd 322 pontot emelkedett a kereskedés utolsó órájában. Több mint 8 százalékkal csökkent olyan cégek árfolyama, mint a Morgan Stanley bankház, a CBS Corp. és az olajipari Exxon Mobil.

A Dow több határt is átlépett a héten: előbb a 10 ezer, aztán a 9 ezer, majd a 8 ezer pontos limitet is átszakította. A 8000 pontot éppen pénteken lépte át, de aztán újra emelkedni kezdett az index. A 8 ezer pontos határ alatt utoljára 2003 márciusában járt a Dow, tehát öt és fél éve nem látott mélypontot súrolt most napközben.

Az S&P 500 végül 10,6 pontot, azaz 1,2 százalékot zuhant, és 899,32 ponton végzett (a héten zuhant az index a lélektani ezer pontos határ alá). A Dow 128 pontot vesztett, és 8451 ponton zárt. A technológiailag érzékeny Nasdaq Composite Index 4,39 pontot nőtt, azaz 1649,51 pontra emelkedett.

Részleges shortolási tilalom?

A Bloomberg szerint idén eddig 25 ezer milliárd dollárt vesztettek a globális értéktőzsdék. A legrosszabb hetét zárta több európai és ázsiai index is. A Europe's Stoxx 600 index pénteken 7,5 százalékkal zuhant, ezzel 22 százalékot veszített a héten, ami rekord az index 1987 januárja óta jegyzett történetében.

Az S&P 500 jelenlegi nyolcnapos vesztési szériája a leghosszabb negatív sorozat 1996 óta. A tavaly októberi csúcsokhoz képest a Dow és az S&P 40 százalékos esésben vannak. A Chicago Board Options Exchange Volatility Index, vagyis a piac ingadozását mutató index ötödik egymás utáni napon döntött csúcsot.

A New York Stock Exchange és a Nasdaq Stock Market, a két tőzsde egyaránt azt tervezi, hogy átmeneti tilalmat vezet be bizonyos részvények shortolására, ha ezt jónak látják. Egyes hírek szerint 20 százalék fölötti árfolyamzuhanás esetén vezetnék be a korlátozásokat. A shortolás azt jelenti, hogy a spekulánsok egy papír esésére játszanak.