Lakáspiaci adat rombolt az USA tőzsdéin

Vágólapra másolva!
A pénteki kereskedés beindításakor a New York-i tőzsde DJIA mutatója 234,88 ponttal, 2,62 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 45,28 ponttal, 2,64 százalékkal esett. Nagyjából fél óra múltán a DJIA már csak 0,36 százalékos, a Nasdaq mutató 0,15 százalékos mínusznál járt, és később tovább emelkedett. A szeptemberben megkezdett lakásépítések száma miatti aggodalom hatását nem tudta ellensúlyozni a Honeywell International, a Google és az Advance Micro Devices meggyőző profitjelentése.
Vágólapra másolva!

Félidőben mérsékelt veszteségen álltak a vezető tőzsdemutatók, de előzőleg a nyereséges oldalon is voltak. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,21 pont csökkenéssel 1716,50 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8940,79 ponton állt, 38,47 pont gyengüléssel.

Az előrejelzések szerint a lakásépítések száma szeptemberben immár a harmadik hónapban csökkenhet; irányt szabhat majd a kereskedésnek a Reuters/University of Michigan októberre vonatkozó előzetes fogyasztói bizalmi indexének megjelenése is. A lakásépítések száma igazolta a borúlátó várakozásokat: az építések száma 6,3 százalékos csökkenéssel 817 ezerre mérséklődött, ami 1991 januárja óta a legkisebb érték, és jelentősen elmarad az elemzők által várt 880 ezertől. A beadott építési engedélyek száma szeptemberben 8,3 százalékkal, 786 ezerre esett.

A recessziós félelmek közepette a piac nagy figyelemmel követi a vállalati eredményeket, azt kutatva, vajon mekkora a lakáspiac összeomlásának a hatása. Ugyanakkor jelenleg szinte kiszámíthatatlanok a piaci reakciók: a kényszerlikvidálások például előre nem látható árfolyammozgásokat indíthatnak el.

Nyitás előtt vált ismertté, hogy a vártnál magasabb lett a Honeywell negyedéves profitja, így a társaság olyan cégek mellé sorakozott fel, mint a Google, az IBM és az AMD. Kedvező hír az is, hogy pénteken tovább csökkentek a bankközi hitelek költségei, ami újabb jele a hitelpiac oldódásának, a bizalom fokozatos visszatérésének.

Fontossá válhat az a hír is, hogy Warren Buffett a New York Timesban megjelent írásában azt közölte: vásárolni kezdte az amerikai részvényeket. A leggazdagabb amerikai, a Berkshire Hathaway Inc befektető társaság vezetőjének tanácsait általában sok befektető követi.