Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, hogy a pénzügyi válság kihatással legyen a reálgazdaság növekedésére - jelentette ki szombaton Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő az Ázsia-Európa Tanácskozás (ASEM) kétnapos csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján.

Sarkozy sikerrel járt
Hozzátette, hogy Kína tevőlegesen, "felelősségteljes és pragmatikus" hozzáállással fog részt venni a november 15-i washingtoni világértekezleten, amelyen szintén a jelenlegi pénzügyi nehézségekről lesz szó.
Az eddig hozott kormányintézkedések nem bizonyultak elégségesnek a pénzügyi válság leküzdésére. A bizalom helyreállítása, az együttműködés és a felelős magatartás jelentik a megoldás kulcselemeit - fogalmazott a kínai miniszterelnök. A kormányoknak minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni annak elhárítására, hogy a mostani válság kárt okozzon a világgazdaságnak. "Cselekednünk kell, amilyen gyorsan csak lehet, hogy helyreállítsuk a pénzügyi rendszer stabilitását" - toldotta meg.
Meghallgatásra talált Sarkozy javaslata
Ven jelezte, hogy Peking támogatni fogja Franciaország elképzelését a globális pénzügyi szabályozás megszigorítására a novemberi válságtanácskozáson. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a szabályozás és az újítás között. "Szükség van pénzpiaci reformra, de még inkább szükség van pénzpiaci felügyeletre" - hangsúlyozta.
Nicolas Sarkozy francia államfő, az Európai Unió soros elnöke sajtótájékoztatóján közölte: konkrét döntéseket vár a washingtoni tanácskozástól, amelyen véleménye szerint nemcsak a válság hatásaival, de mélyben gyökerező okaival is foglalkozni kell. "Nem lehet csak az adókról és a pénzügyi válságról beszélni anélkül, hogy szólnánk a valutákról és kölcsönös egymásra hatásukról" - fejtegette.
Munkaterv kell a minél gyorsabb megegyezéshez
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyon fontosnak nevezte, hogy mihamarabb egyezségre jussanak a válság rendezéséről.
Angela Merkel német kancellár szerint Washingtonban már egy munkatervet kellene rögzíteni. "Ez azt jelenti, hogy felhatalmazást adnánk pénzpiaci reformról szóló tárgyalásokra, amelyek végül elvezetnének egy valódi, az egész világra kiterjedő pénzügyi alkotmányhoz" - mondta hazautazása előtt.
A pekingi csúcstalálkozón 27 EU-tagállam és 16 ázsiai ország vezetői vettek részt, Magyarországot Göncz Kinga külügyminiszter képviselte. A tanácskozás súlyát jelzi, hogy az ASEM-csoportba tartozó államok adják a világ lakosságának 58 százalékát, míg a világkereskedelemben betöltött részesedésük 60 százalékos.
Nőhet az IMF szerepe
A mostanáig legnagyobb Ázsia-Európa csúcstalálkozón a résztvevők megállapodtak abban, hogy a pénzügyi rendszer mélyreható reformjára, valamint gyors és közös cselekvésre van szükség a válság leküzdéséhez. Egyetértettek abban is, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) fontos szerepet kell játszani a pénzpiaci szereplők szigorúbb felügyeletében, és a washingtoni válságtanácskozáson már meg kell hozni az első döntéseket a pénzügyi rendszer megújításáról és hatékonyabb ellenőrzéséről.
Bár a tanácskozást a pénzügyi válság uralta, a résztvevők szót ejtettek többek között az élelmiszerbiztonságról, az éghajlatváltozásról és az ENSZ fejlesztési céljairól is. Megegyeztek abban, hogy a fenyegető gazdasági problémák miatt a klímavédelem nem szorulhat háttérbe és a jövőre esedékes koppenhágai csúcsértekezleten is becsvágyó célokat kell kitűzni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.