Mérsékelt mínuszban zárt Nyugat-Európa

Vágólapra másolva!
Hétfőn mélyről indultak felfelé a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A nap végére sem sikerült Frankfurt kivételével a pozitív tartományba kerülniük. A befektetők hangulata alapvetően pesszimista, hiszen a pénzügyi válságot kísérő recesszió egészében nem ígérhet javuló vállalati eredményeket. A nap alaphangulatát induláskor a tokiói tőzsdeindex 26 éves mélységi rekordja adta meg. A válság kezelésének újabb fejleményei viszont hangulatot javítottak a nap során. Ennek köszönhető a nap vége felé határozottá váló emelkedő árfolyamirányzat a tőzsdéken.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 mutatója 1,8 százalékkal 814,78 pontra esett, ez az érték a legkisebb 2003. májusa óta.

A londoni tőzsde FTSE-100 mutatója a nap végére 1 százalékot vesztett, ezzel 3846,10 pontra érkezett, a párizsi tőzsde CAC 40 mutatója viszont 3,96 százalékot veszítve 3067,35 ponton végzett, ilyen mélyen 2003. júliusa óta nem állt. A frankfurti DAX-30 mutató 0,9 százalékkal lendült fel 4334,64 pontra, de ezt egyedül a 146,6 százalékkal dráguló Volkswagen részvénynek köszönheti, miután eldőlt, hogy a vezető német autóipari konszern a Porsche társaságé lett.

Mindeközben Frankfurtban egyes pénzügyi, főleg biztosítói részvények kétszámjegyű, esetenként a 20 százalékot is meghaladó árfolyami veszteséget szenvedtek el. Londonban mérsékeltebbek voltak a pénzügyi papírok veszteségei, bár a Friends Provident 6,1 százalékot, a Royal Bank of Scotland közel ennyit esett.