Az IMF is megszorulhat

Vágólapra másolva!
Hamarosan szűkössé válhat Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi muníciója, főleg abban az esetben, ha még egy-két nagyobb feltörekvő gazdaság a szervezet segítségére szorul, áll a Financial Times keddi elemzésében.
Vágólapra másolva!

A londoni üzleti napilap szerint jóllehet az elmúlt években "viszonylagos béke honolt" a felzárkózó térségben, "a globális pénzügyi rendszer magánhadseregei" sokkal gyorsabban duzzadtak, mint az IMF "lőszertára".

A Valutaalapnak 200 milliárd dollárnyi könnyen mozgósítható pénze van, és még további 50 milliárd dollárt tud gyorsan felhajtani.

Simon Johnson, az IMF volt főközgazdásza - jelenleg a tekintélyes amerikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology tanára - azonban azt mondta a Financial Timesnak, hogy ezek az összegek "viszonylag csekélyek".

Túl sok ország túl kevés pénzre

Johnson szerint az IMF akkor lehetne komoly globális szereplő, ha lenne például kétezer milliárd dollárja.

- 200 milliárd dollár nagyon gyorsan elmehet. Sok ország van olyan helyzetben, mint Ukrajna, és elég egy vagy két igazán nagy (segítségre szoruló) ország ahhoz, hogy ez a pénz elfogyjon - mondta a szakértő a Financial Timesnak.

Jonhson szerint - tekintve a bajban lévő országok számát - az IMF valószínűleg már elkönyvelte, hogy a következő néhány hónapban 200 milliárd dolláros tartalékának mintegy negyedét fel kell használnia.

Nagy országot nem tudnának menteni

Ken Rogoff, az IMF egy másik volt főközgazdásza azt mondta a londoni napilapnak: a Valutaalapnak ahhoz van elégséges pénze, hogy aktív szerepet játszhasson a kisebb, szegényebb feltörekvő gazdaságokban. Arra azonban nem elégségesek a forrásai, hogy utolsó hitelezői mentsvárként lépjen fel olyan méretű országokban, mint Brazília, Törökország vagy Argentína.

A Financial Times által idézett elemzők egyöntetű véleménye szerint a Magyarország számára formálódó finanszírozási csomagba valószínűleg beszáll az osztrák, a német és az olasz kormány is, mivel e három ország bankjai birtokolják a magyar pénzügyi szektor zömét.

Ugyancsak a hétfői Financial Times közli az amerikai Jeffrey Sachs közgazdász professzor elemzését, amely szerint az amerikai Federal Reserve-nek, az euróövezeti jegybanknak (EKB) és a japán központi banknak kellene összehangolt módon likviditásjavító devizaswap-lehetőségeket megnyitnia az olyan fő feltörekvő gazdaságok számára, mint Magyarország, Lengyelország, Törökország vagy Brazília, tartalékaik leapadásának elkerülése végett.

Sachs szerint az IMF-nek kevés feltételhez kötött hiteleket kellene nyújtania minden olyan országnak, amely ezt igényli, "Pakisztánnal kezdve".