Orosz kölcsönt kapnak a fehéroroszok

Vágólapra másolva!
Oroszország november folyamán egymilliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további egymilliárd dollárt a jövő év első negyedévében - közölte kedden Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

Pankin szerint a kölcsön feltételeiről még folynak a tárgyalások, de - mint mondta - azok közelebb állnak majd a piaciakhoz.

A hitel 15 éves futamidőre szól, ötéves türelmi idővel. A tervek szerint folyósítását összekötik közös cselekvési terv végrehajtásával, amely előirányozza mindkét fél számára gazdasági jellegű intézkedések foganatosítását. Pankin szerint ebben rögzítik a valutaárfolyam kérdését, az orosz cégek bejutásának módját a fehérorosz piacra, szó lesz benne a fehéroroszországi privatizációról, illetve az ország fizetési mérlegéről.

Nem kizárt, hogy Fehéroroszország kétmilliárd dolláros hitelt kap a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) is, de Pankin szerint erről szó volt a Minszkkel folytatott megbeszéléseken, és nem találtak ellentmondást abban, hogy az IMF mellett Oroszország is hitelt nyújt Fehéroroszországnak.

A pénzügyminiszter szerint egyelőre nem hangolták össze a hitel pótlólagos, rubelelszámolással kapcsolatos feltételeit, de egyetértés van abban, hogy tárgyalni kell az orosz rubel használatáról a kétoldalú kereskedelemben.