A bankok üdvözölték az IMF-csomagot

Vágólapra másolva!
Több magyarországi érdekeltséggel rendelkező bank is üdvözölte a megállapodást, amely alapján  a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a Világbank összesen 25,1 milliárd dolláros hitelkerettel segíti Magyarországot.
Vágólapra másolva!

A Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője kifejtette: a csomag hatására várhatóan csökken majd a forint, a részvények és az állampapírok nemzetközi "elutasítottsága".

Az MKB Bank Zrt. szerint a mentőcsomag a csődtől megmenti ugyan az országot, jelentős javulás azonban a nemzetközi helyzet alakulásától függ. Jelenleg a piac izgatottsága miatt nagymértékű árfolyammozgásokat tapasztalunk.

Az Erste Csoport, a Raiffeisen és az UniCredit Group nyilatkozatában a régióban rejlő nagy lehetőségeket hangsúlyozta, valamint hosszú távú elkötelezettségét a magyar gazdaság támogatására, ügyfeleik forint- és euróigényének kielégítésére. A Citi szerint a csomag megerősíti a magyar gazdaság iránti bizalmat A bankok bizakodnak a pénzügyi stabilitás és a devizaárfolyam megőrzésében. A bankigazgatók méltatták a magyar kormány elmúlt két évben végrehajtott sikeres gazdaságpolitikáját, amely által jelentősen csökkent az államháztartási hiány, és a tavalyi 0,7 százalékról az idén várhatóan 2 százalékra emelkedik a GDP növekedési üteme.