Szoros lazítás a japán kamaton

Vágólapra másolva!
A Bank of Japan (BoJ) pénteken 20 bázisponttal, 0,3 százalékra csökkentette alapkamatát. Az elmúlt hét évben ez volt az első eset, hogy a bank mérsékelte a hitelköltségeket.
Vágólapra másolva!

A bejelentés után kissé erősödött a jen - 97,77 jen/dollárra csökkent az árfolyam -, a Nikkei tőzsdeindex pedig 5 százalékos zuhanással fejezte be a napot. (A hétfői napon a japán tőzsde nem nyit ki.)

Ez a két fejlemény világosan mutatja, hogy a befektetők keveslik a kamatcsökkentést - a döntés előtt 25 bázispontos mérséklést vártak -, illetve nem nézik jó szemmel, hogy a BoJ döntéshozó testülete megosztott volt a mérséklés mértékét illetően. A nyolcfős testületen belül csak négyen támogatták a döntést, hárman 25 bázispontot vágtak volna, egy tag 0,5 százalékon hagyta volna a kamatot, így Sirakava Maszaaki elnök szavazata döntött - tájékoztat a Napi Gazdaság.

A döntés nyomán sok befektető úgy látja, hogy a japán jegybank nem tesz eleget a globális válság elhárításáért. Taja Teizo, a BoJ döntéshozó testületének korábbi tagja szerint a változtatás alig lesz hatással a gazdaságra, csupán azt kívánja jelezni, hogy a BoJ nem ragaszkodik mereven az amúgy igen alacsony kamathoz.

A jegybank egyúttal 1,2 százalékról 0,1 százalékra mérsékelte a 2009. március 31-én végződő folyó költségvetési évre adott GDP-növekedési előrejelzését. Az azt követő 12 hónapban 0,6, a 2010 áprilisában kezdődő gazdasági évben 1,7 százalékot vár. Az infláció a 2009-es és a 2010-es költségvetési évben 1,6-1,6, a 2010 áprilisában kezdődőben 0,3 százalék lehet.