Az euró bevezetése óta nem esett ekkorát a dollár

Vágólapra másolva!
A dollár 1999 eleje, az euró bevezetése óta nem esett akkorát napon belül a közös európai pénzhez képest, mint kedden, magyar idő szerint késő délután. A Bloomberg szerint ennek magyarázata a pénzpiacokon tapasztalható enyhülés, és így az amerikai állami eszközök (állampapírok) iránti kereslet visszaesése.
Vágólapra másolva!

A dollár 2,7 százalékot zuhant kedden, egészen 1,2994 euróig - előző nap még 1,2643 dollárt kellett egy euróért. A közös európai deviza 3,9 százalékot erősödött a jenhez képest. Jelenleg 130,17 jent kell fizetni egy euróért, hétfőn viszont még csak 125,33 jen ért egy eurót.

A Libor, a londoni bankközi kamat - legalábbis az egyhavi dollárban adott kölcsönök esetén - 17. napja esik, vagyis csökkent a pénzpiacokra nehezedő nyomás. A központi bankok pénzpumpáló akciói a jelek szerint végre hatni kezdtek. A hitelezés újraéledését jelzi, hogy a Libor 2004 novembere óta a legmélyebb szintre, 2,18 százalékra csökkent a Brit Bankárszövetség közlése szerint.

A dollár euróhoz mért rendkívüli értékvesztése és a magyar deviza euróval szembeni erősödése nyomán az amerikai deviza árfolyama jelentősen csökkent a forinttal szemben. Kedden reggel 207 forint felett jegyezték a dollárt a devizapiacon, nem sokkal 18 óra körül azonban 10 forinttal lejjebb, 197 forintnál járt a kurzus. Ez napon belül jelentős, 5 százalékos árfolyamváltozásnak felel meg.

A brazil reál és a dél-afrikai rand is jelentősen erősödött kedden, mivel kezd visszatérni a bizalom a feltörekvő piacok iránt. A jen még a dollárhoz képest is esett, méghozzá 1 százalékkal.