Magasabb lehet a román hiány

Vágólapra másolva!
Romániában a várt 2,3 százaléknál nagyobb lehet az idei GDP-arányos államháztartási hiány, ezért a gazdasági miniszter a költekezés visszaszorítására szólította fel a kormányt. A Ziarul Financiar című gazdasági napilap internetes kiadásában szerdán arról tudósított, hogy a román kormánynak nehézségei támadtak a célként kitűzött idei államháztartási deficit betartásával a nemzetközi pénzügyi válság okozta bevételcsökkenések miatt.
Vágólapra másolva!

Varujan Vosganian gazdasági miniszter elmondta, hogy október közepétől a költségvetés bevételei elmaradnak a remélt szinttől, mert a vállalatok likviditási problémákkal küszködnek, így kevesebb adót és illetéket fizetnek. A tárcavezető szerint a büdzsének a tervezetthez képest 1,5 milliárd lejjel (mintegy 415 millió euró) kevesebb bevétele volt.

Október végén Románia államháztartási hiánya elérte a 1,5 százalékot, és Vosganian becslései szerint november végén ez az érték nem haladja meg a 2 százalékot.

A miniszter azért szólította fel a kormányt az újonnan alkalmazottak számának mérséklésére, az új közbeszerzési pályázatok kiírásának a befagyasztására, valamint a különböző, teljesítmény utáni juttatások korlátozására, mert az előző években a kabinet az év utolsó hónapjaiban rendszerint fokozta a költekezést. Októberig a kiadási oldalon az éves terv 71,6 százalékát teljesítették, míg az egész évre tervezett bevétel csak 64,2 százalékot ért el. Az Európai Bizottság napokban közölt előrejelzése szerint Romániában az idei államháztartási deficit eléri a hazai össztermék 3,5 százalékát.