Az IMF jóváhagyta a magyar hitelkeretet

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön jóváhagyta a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretet.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatósága helyi idő szerint délután ülésezett. Az MTI a döntésről közvetlenül az ülés után értesült az IMF-től. A Valutaalap múlt kedden jelentette be, hogy Magyarország összesen 25,1 milliárd dolláros gazdasági védőhálót kap, 17 hónapig készenlétben, azaz rendelkezésre tartott hitelkeret formájában, ezzel segítve Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság következményeit.

A nemzetközi összefogásban a Valutaalap 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal; az Európai Unió további 8,1 milliárd, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani. A mentőöv bejelentésekor Dominique Strauss-Kahn főigazgató közleményben tudatta: a határozott magyar intézkedések igazolják, hogy az ország kivételes szintű forrásokhoz férhet hozzá a Valutaalaptól; a hitelkeret összege a magyar IMF-kvóta több mint tízszerese, 1020 százaléka. Mint írta, a segítség erősíteni fogja az ország gazdaságának rövid távú stabilitását, és javítja hosszú távú növekedési potenciálját.

Mit kér az IMF?

Az IMF európai igazgatója, James Morsink telefonos tájékoztatójában elmondta, hogy a nemzetközi pénzintézet a készenléti hitelért cserébe kérte a bankrendszer támogatását, a költségvetési hiány csökkentését és az infláció elleni fellépést.

"Az IMF-fel való megállapodás célja, hogy elősegítse a magyarországi pénzpiacokra nehezedő nyomás gyors csökkenését, támogatva ugyanakkor a hosszú távú gazdasági célokat, megteremtve az államháztartás és a bankszektor reformját elősegítő feltételeket" - áll az IMF közleményében.

Az elsők között...

"Magyarország az első feltörekvő országok között volt, amelyeket elért a pénzügyi válság hatása" - emlékeztetett Anne-Marie Gulde, az IMF magyarországi képviseletének vezetője.

Az IMF szerint a magyar gazdasági teljesítmény idén 1 százalékkal csökken, és a növekedés várhatóan csak 2011 után éri el a 3 százalékot.

A IMF közleménye kiemeli a két kulcsfontosságú célkitűzésen alapuló gazdasági programot. Ezek a célok a költségvetés lényeges módosítása, amely lehetővé teszi, hogy csökkenjen az államadósság finanszírozási igénye, továbbá a belföldi pénzügyi piacok likviditásának és a bankok megfelelő tőkeellátottságának a fenntartása.

Túl magas az adósságállomány

Magyarország külső adósságának magas szintje, amely 2007 végén elérte a GDP 97 százalékát, valamint a jelentős mérleghiány negatívan befolyásolta az ország iránti befektetői kedvet. A 2006-ban elfogadott makrogazdasági és pénzügyi megszorítások, így a költségvetési hiány csökkentése és az adóbehajtások javítása ellenére Magyarországot jelentősen érintette a globális hitelpiaci válság - áll a nemzetközi pénzintézet honlapján közzétett közleményben.

Az IMF kérte a közszféra szűkítését, amely jelenleg a GDP 45-50 százalékát teszi ki.