Az olaj ára 21 havi mélypontra süllyedt

Vágólapra másolva!
A nyersolaj a keddi határidős kereskedelemben 6 százalékot esett, és 21 hónapja a legalacsonyabbra süllyedt a hordónkénti ára New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Az áresés oka a globális gazdaság lassulásától való félelem a MarketWatch szerint. A decemberi szállítású nyersolaj 3,37 dollárt esett az elektronikus kereskedelemben, ami 5,4 százaléknak felel meg.

Így az olaj ára 59,04 dollárt tett ki. Korábban az olaj ára 58,32 dolláron is járt, ami 2007 februárja óta a legalacsonyabb érték.

Kína sem dobta meg az árat

Érdekes módon az sem hajtotta fel az olaj árát, hogy kiderült: Kína októberben - éves összehasonlításban - 28 százalékkal több olajat importált.

Még az sem hatott, hogy Nigériában megint megtámadták az olajkitermelő vállalatokat, sőt állítólag Szaúd-Arábia 5 százalékkal csökkenteni akarja a finomítók olajellátást, ami rég nem látott termeléscsökkentési intézkedés lenne.