Lesújtott a válság Romániára is

Vágólapra másolva!
A Dacia és a nagy kohók kedden leálltak, a kis- és középvállalkozások közül egyre több megy csődbe. Emelkedik az infláció és nő a külkereskedelmi hiány, illetve a munkanélküliség Romániában. A Fitch már hétfőn leminősítette délkeleti szomszédunkat, méghozzá a befektetői kategória alá.
Vágólapra másolva!

Egyre durvábban jelentkezik a válság Romániában. Az [origo]-n korábban már többször is beszámoltunk arról, hogy érzékenyen érintheti délkeleti szomszédunk túlfűtött gazdaságát a globális krízis.

Ezen a héten aztán záporozni kezdtek a rossz hírek, hiszen kedden ismét leállt a Dacia autógyár, szüneteltetik immár Vajdahunyadon is az acélkohót (Galati-ban már korábban korlátozták a termelést).

Két fokozattal minősítették le Romániát

Ugyanakkor az infláció tovább emelkedik, és közben hízott a külkereskedelmi hiány, ráadásul drasztikusan nőhet a munkanélküliség. Nem véletlen, hogy hétfőn a Fitch nemzetközi hitelminősítő Románia minősítését két fokozattal a befektetési sáv alá, az eddigi "BBB"-ről "BB plusz"-ra rontotta.

Romániában egyre több a csőd, a kis- és középvállalkozások közül szeptemberben 15 ezer lett fizetésképtelen, a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 12 ezerrel szemben - írja a Gandul című román lap. A nagyvállalatok már korábban érzékelték a válságot. A Ziarul Financiar szerint jövőre még rosszabb lesz a helyzet, tovább fog növekedni a csődök száma.

Leállnak az acélgyárak

"Az Arcelor Mittal acélipari konszern két hónapra leállítja termelését a vajdahunyadvári (Hunedoara) acélművében" - jelentette be kedden a vállalat vezérigazgatója. Remus Patan kifejtette, a gazdasági válság miatt csökken az acél iránti kereslet, emiatt kényszerülnek leállásra.

Elbocsátásokat ugyanakkor legalábbis az év végéig nem terveznek. Legutóbb a múlt század harmincas éveinek válsága idején állították le a termelést az acélkohókban. Az időleges termelésleállítás 1200 dolgozót érint, őket kényszerszabadságra küldik majd, úgy, hogy bérük 75 százalékát megkapják.

Az Arcelor Mittal legutóbb október közepén Galati-ban, a legnagyobb romániai kohójában állította le két nagyolvasztóját, és a hengerműben is 65 százalékra csökkentette a gyártást. A világ legnagyobb acélipari társasága négy kohászati céget működtet Romániában.

Megint leállt a Dacia

Szintén keddi hír, hogy a Renault-csoport tulajdonában lévő Dacia autógyár november 20-a és december 7-e között leáll a gyártással, a kereslet hazai és a külföldi autópiacon tapasztalható visszaesése miatt.

A Dacia októberben már négy napra leállította Pitestiben a Dacia Logan és a Sandero modellek összeszerelését. A Mediafax hírügynökség híre szerint a dolgozók a leállás ideje alatt bérük 85 százalékához jutnak hozzá.

Októberben Romániában 30 százalékkal csökkentek a gépkocsieladások az előző év azonos időszakához képest, amiben részben a dráguló hitelek és a használt autók importjának megugrása is közrejátszott. Az olcsó árkategóriába sorolt Logan és Sandero típusokat a változás eddig kevésbé érintette, ezek exportja októberben 20 százalékkal nőtt. A Dacia viszont az év egészére vonatkozó eladási célját 270 ezerre szállította le a korábbi tervben szereplő 310 ezerről.

Emelkedik az infláció

Közben a várt csökkenéssel ellentétben októberben emelkedett az éves infláció Romániában. Az egy évre számított októberi pénzromlás 7,4 százalékra nőtt a szeptemberi 7,3 százalékról. A szakértők csökkenő, 7,0 százalékos inflációval számoltak. Októberben a havi szintű infláció 1,1 százalékra gyorsult a szeptemberi 0,4 százalékról. Az adat ismertetése után a bankközi devizapiacon az euró 3,7600 lejre erősödött a hétfő késő esti 3,7407 lejről.

A szakértők azzal számoltak, hogy az infláció mérséklődésével a román jegybank januárban kamatot csökkenthet. Az októberi inflációs adat ismertetése után azonban a kamatvágás legkorábbi időpontját már februárra teszik a Reuters által megkérdezett elemzők.

Nagyot nőtt a román külkerhiány

Éves szinten 12,5 százalékkal 16,93 milliárd euróra nőtt Románia idei első kilenchavi külkereskedelmi deficitje. Az időszakban ugyanakkor az export bővülésének üteme haladta meg az importét. A kivitel 18,3 százalékkal 25,58 milliárd euróra nőtt, a behozatal 15,9 százalékkal 42,51 milliárd euróra emelkedett - derült ki hétfőn.

Szeptemberben a külkereskedelmi hiány 2,3 milliárd eurót tett ki. Ez 36 százalékkal múlta felül a tavaly szeptemberi deficitet. A tavalyi román külkereskedelmi hiány - éves szinten - 44,4 százalékkal nőtt, 21,5 milliárd euró volt. A román hatóságok az idei évre 24 milliárd euró körüli deficittel számolnak.

Nőhet a munkanélküliség

Mintegy 500 ezer külföldön dolgozó román állampolgárnak szűnhet meg az állása, és kényszerülhet hazatérésre a nemzetközi pénzügyi válság miatt romániai szakszervezeti vezetők szerint - olvasható a Krónika kolozsvári napilap internetes oldalán. A legpesszimistább forgatókönyv szerint az 1,2 milliót is elérheti jövőre a romániai munkanélküliek száma. Ezzel a munkanélküliségi ráta nagyjából 8 százalékra nőhet a jelenlegi 3,9 százalékról.