Vágólapra másolva!
Elképzelhetetlen fejleményekkel riogatva próbál nyomást gyakorolni az amerikai kormányra a csőd felé közelítő Chrysler autóipari óriás vezetője. A jelenlegi és a hamarosan beiktatandó elnök is hajlik a segítségre, de még nem világos, honnan lesz pénz.
Vágólapra másolva!

Kormányzati segítség nélkül nagyon nehéz lenne a túlélés a Chrysler számára, mondta Bob Nardelli, a Chrysler autógyártó vezetője az amerikai autóipar nehéz helyzete kapcsán - jelentette a BBC internetes oldala.

A detroiti "három nagy" (Chrysler, Ford, General Motors) mindegyike nagy bajban van, és igényt tartana a több politikus által pedzegetett 25 milliárd dolláros mentőcsomag rá eső részére. Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demorkata elnöke bejelentette, javasolni fogja a Kongresszusnak a mielőbbi elfogadást. Úgy tudni, ez részben azt jelentené, hogy az állam - a bankmentéshez hasonlóan - részesedést vásárolna a vállalatokban.

A Chrysler a múlt hónapban már bejelentette, hogy alkalmazottai egynegyedét elbocsátja, de a jelek szerint ez a lépés távolról sem elegendő a felszínen maradáshoz. Bob Nardelli mostani nyilatkozatában úgy fogalmazott, az amerikai autógyártás "igazán elképzelhetetlen időszak" előtt áll. "Nem egy-egy cég elbukásáról van szó. A beszállítók függése miatt mindez sokkal messzebbre vezet. Egy egész iparág tűnhet el" - idézte őt a Bloomberg.

A mentőakciót bonyolítja, hogy csaknem egy időben zajlana az új amerikai elnök beiktatásával. Barack Obama támogatja a tervet (nyilván nem szeretné ikonikus autógyártók csődjével kezdeni a ciklusát), sőt 25 helyett 50 milliárd dolláros csomagról beszél. Elképzeléséhez - egy ideiglenes, a gyártó cégeket irányító testület kinevezése - azonban meg kell nyernie a jelenlegi elnök, George W. Bush támogatását is.

Kérdés az is, honnan teremtenék elő akár csak a 25 milliárd dollárt. Pelosi azt javasolta, hogy a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagból, Henry Paulson pénzügyminiszter viszont elzárkózott ettől, mondván, az csak a pénzügyi szféra rendbe tételére kell.