OECD: Amerikával bukik a világ

Vágólapra másolva!
A nemzetközi Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) szerint az Egyesült Államok magával rántja a legtöbb fejlett országot az elhúzódó recesszióba. Az OECD elemzői további, meredek kamatcsökkentéseket is jósolnak.
Vágólapra másolva!

A válságról szóló összes cikket olvassa el itt!

Az OECD-térségben a hazai össztermék jövőre átlagosan 0,3 százalékkal visszaesik, 2010-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet, az OECD csütörtökön megjelent, legújabb előrejelzése szerint. A munkanélküliség az idén vár, 5,9 százalékos átlagról jövőre 6,9 százalékra, 2010-ben 7,2 százalékra nőhet, miközben - az előrejelzés szerint - az infláció tovább csökken.

Második negyedéve tart a visszaesés negyedéves összehasonlításban mind az Egyesült Államokban, mind az euróövezetben, és még két további visszaeső negyedévre kell számítani az OEC szerint, mielőtt a fellendülés a jövő év harmadik negyedében újrakezdődhet.

Az Egyesült Államokban az idén 1,4 százalékos átlagos GDP-növekedés, jövőre 0,9 százalékos visszaesés, 2010-ben 1,6 százalékos növekedés várható az OEC szerint. Ű

Japánban ugyanez a sorozat 0,5 százalékosnak, mínusz 0,1 százalékosnak, majd 0,6 százalékosnak ígérkezik.

Bukik az eurózóna, lazítani kell a jegybanknak

Az euróövezetben az idén 1,1 százalékos növekedés, jövőre 0,5 százalékos mínusz, 2010-ben 1,2 százalékos többlet várható a GDP alakulásában az OECD szerint. Az évi átlagos infláció az idei 3,4 százalékról jövőre 1,4 százalékra zuhan - bőven az Európai Központi Bank (EKB) legföljebb 2 százalékos riadóküszöbe alá -, 2010-ben 1,3 százalékra mérséklődhet tovább. Ezért az EKB számára nyitva áll a további kamatcsökkentés lehetősége, és az OECD elemzői a jövő év elejéig 1,25 százalékpontos enyhítésre számítanak az EKB részéről. A múlt heti, fél százalékpontos enyhítés óta az EKB alapkamata 3,25 százalékos.

Szintén jelentős, fél százalékpontos további enyhítést várnak az OECD elemzői az amerikai szövetségi tartalékbankrendszertől (Fed) is a jövő év elejéig. Az utolsó, október végi, szintén fél százalékpontos mérséklés óta a Fed alapkamata 1 százalékos.

Az OECD többi tagországát is tartalmazó részletes előrejelzések a hónap végén jelennek majd meg.