Már a kínai ipar is lassul

Vágólapra másolva!
A kínai ipar termelése októberben 8,2 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly októberben - erősítette meg az elemzők szerint borzasztó adatot csütörtökön a kínai statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

A válságról szóló összes cikket olvassa el itt!

Az éves egybevetésű növekedés 2001. november óta először volt 10 százalék alatt, az exportlehetőségek szűkülése miatt.

Az első tízhavi növekedés ezzel 14,4 százalékos, az egy évvel azelőttihez viszonyítva. Az előző öt évben - 2003-tól 2007-ig - a kínai ipar termelése évente 16,4-18,5 százalékkal nőtt, főleg az exportot szolgáló beruházások eredményeképp.

Kínai hivatalos vélemények szerint a kormány által már korábban megismert adat indokolta a közel 600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő program hét végi előterjesztését, a hazai piac bővítésének céljával.

A gyengébb külföldi kereslet Kína gazdasági növekedését a harmadik negyedévben 9 százalékra szorította vissza éves összehasonlításban, ez 2,3 százalékponttal lassúbb volt, mint egy évvel azelőtt. A korábban már-már túlhevültnek minősített, nagy inflációval kísért gazdasági növekedést a világkereslet lanyhulása és a hazai hitelfeltételek korábbi szigorítása fékezte. Szeptember közepén azonban a kínai központi bank enyhítésbe kezdett, azóta október végén már a harmadik kamatcsökkentést jelentette be.

A második negyedévben 10,1 százalékkal, az első negyedévben 10,6 százalékkal nőtt a hazai össztermék Kínában, éves összehasonlításban. A kínai GDP növekedése ebben az évben 10 százalék alatt várható nemzetközi elemzések szerint, öt év óta a legalacsonyabbnak ígérkezik. A jövő év egészére a londoni Economist Intelligence Unit 8,5 százalékos növekedést jósol Kínának, és 8,7 százalékosat 2010-re.

Tavaly a kínai GDP átlagosan 11,9 százalékkal bővült, 1994 óta a leggyorsabban. Ötödik éve nőtt legalább 10 százalékkal a kínai gazdaság; 2006-ban 11,6 százalékkal bővült.