Lendületbe jöhet Nyugat-Európa

Vágólapra másolva!
Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok emelkedőn kezdtek. Háromnapi olcsóbbodás után népszerűbbek a bankrészvények és a bányatársaságok papírjai, az első órában 3,3-8,6 százalék közötti, illetve 6,6-9,4 százalékos javulással. A befektetők némi bizalmat előlegeznek a fejlett és a legerősebb felzárkózó gazdaságok (G-20) hét végi, washingtoni értekezletének is.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 közel 1,5 százalékos nyereséggel kezdett, egy óra múlva 3,22 százalékos nyereségnél tartott.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 0,6 százalékos nyereséggel indult, egy óra múlva 3,46 százalékos nyereségben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 1,7 százalékos nyereséggel nyitott, egy óra múlva 2,43 százalékos nyereségnél járt.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,6 százalékos emelkedéssel kezdett, az első óra vége felé 2,7 százalékos nyereséggel 875,30 pontnál tartott, 41,90 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

Csütörtökön 0,4 százalékot vesztett, szerdán 3,36 százalékot vesztett, kedden 4,22 százalékot vesztett, hétfőn 0,92 százalékot nyert. A múlt héten 1,53 százalékot vesztett, az előző héten 11,9 százalékot nyert. Októberben 12,68 pontot vesztett, a legrosszabb hónapja volt hat éven belül. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.