Támogatást kaphat az Opel

Vágólapra másolva!
Támogatást ígért az anyavállalat - a General Motors - pénzügyi válsága miatt nehéz helyzetbe került Opel autógyárnak a német kancellár. Angela Merkel mindezt azt követően jelentette be, hogy hétfő délután válságtanácskozást tartott az Opel európai, illetve németországi vezetőivel, valamint az üzemi tanács elnökével.
Vágólapra másolva!

A találkozón részt vett Peer Steinbrück pénzügyminiszter és Michael Glos gazdasági miniszter is. A tanácskozást megelőzően Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb autógyára azzal a kéréssel állt elő, hogy a német kormány a tartományokkal együttműködve mintegy 1 milliárd eurós garanciavállalással segítse annak megakadályozását, hogy a General Motors pénzügyi nehézségei átterjedjenek az Opelre.

A találkozót követő sajtóértekezleten Merkel a leghatározottabban kijelentette, hogy segíteni kíván, hiszen németországi munkahelyek biztosításáról van szó. Az Opel négy nagy németországi üzemmel rendelkezik, Rüsselsheimben, Bochumban, Kaiserslauternben és Eisenachban, és összesen csaknem 30 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

A kancellár ugyanakkor világossá tette, hogy a kormánynak feltételei vannak. Amennyiben az állam végérvényesen az Opel megsegítése mellett dönt, azaz garanciavállalás formájában pénzt bocsát rendelkezésre, akkor ezt a pénzt csakis Németországban lehet felhasználni - jelentette ki Merkel, utalva arra: a pénz semmilyen körülmények között nem használható fel az amerikai General Motors támogatására. A pénznek Németországban kell maradnia - szögezte le a kancellár.

A konkrét döntés Merkel szerint az elkövetkező hetekben - legkésőbb karácsonyig - megszületik. Carl-Peter Forster, a General Motors európai vezetője azt hangoztatta, hogy valamivel több mint 1 milliárd eurós garanciavállalásról lehet szó. Kijelentette ugyanakkor, hogy az Opelnek nincs semmi fajta rövid távú likviditási problémája. Szavai szerint a segítség azt a célt szolgálja, hogy a legrosszabb esetben biztosítsák az Opel túlélését, hozzáfűzve, hogy nem konkrét pénzügyi segítségről, hanem egyfajta "biztonsági ernyőröl" van szó.

Az érintett tartományok, elsősorban Hessen - ahol a legnagyobb németországi gyár, a rüsselshemi üzem működik - ugyanakkor már előzetesen világossá tették, hogy az Opel megsegítése mellett vannak. A hesseni kormány hétfőn bejelentette: törvénytervezetet hagyott jóvá, amely előirányozza, hogy a tartomány 500 millió eurós garanciát nyújt az autógyárnak. A tervezetet értesülések szerint szerdán terjesztik a hesseni tartományi parlament elé. Hasonló készséget fogalmazott meg Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Thüringia tartomány is.