Jóváhagyta az IMF az izlandi mentőakciót

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgató tanácsa jóváhagyta a pénzügyi világválság által súlyosan érintett Izlandnak szánt 2,1 milliárd dolláros hitelt. 
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A két évre szóló készenléti hitelmegállapodás értelmében Izland a kölcsönből azonnal lehívhat 827 millió dollárt, és az összeg további részét negyedéves felülvizsgálathoz kötve, nyolc részletben veheti fel, egyenként 155 millió dollárt.

Az IMF október 24-én hozta tető alá a hitelmegállapodást Izlanddal, de az igazgató tanács döntését az európai hitelezőkkel, legfőbbképpen Hollandiával és Nagy-Britanniával kialakult vita késleltette. A szóban forgó országok ugyanis követelték állampolgáraik betétjeinek kifizetését, amelyek bennragadtak az izlandi bankokban.

Bankcsőd-hullámra figyelt fel az IMF

John Lipsky, az IMF-főigazgató első helyettese közleményében azzal indokolta az igazgató tanács döntését, hogy Izlandon "rendkívüli méretű bankválság" van.

Lipsky szerint Izland súlyos recesszióval néz szembe amiatt, hogy nagy a gazdaság eladósodottsága, a magánszektor erősen függ a külföldi valuták ármozgásától, és az okok között szerepel az inflációhoz indexált izlandi adósság is.

Tizedével eshet vissza a szigetország gazdasága

A hitelmegállapodással egy időben az IMF ismertette Izlanddal kapcsolatos jövő évi előrejelzését, amely szerint az ország GDP-je 2009-ban 9,6 százalékot fog zsugorodni, szemben az idei 1,6 százalékos növekedéssel. A munkanélküliség megnégyszereződik, és jövőre eléri az 5,7 százalékot. Az IMF azt jósolja, hogy Izlandon 2010-ben is súlyos lesz a recesszió, de a bizalom helyreállítása és a pénzügyi mérleg rendbetétele után 2011-ben erőteljesen megugrik a hazai kereslet.

Izlandnak égető szüksége van az IMF segítségére, miután csődbe ment három nagybankja, és fizetőeszköze nagyot vesztett értékéből. Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia azt tervezi, hogy további 2,5 milliárd dolláros kölcsönnel siet a szigetország segítségére.