Fekete napok jöhetnek a piacon

Vágólapra másolva!
Részben az autógyártók mentésével kapcsolatos hercehurca miatt újabb zuhanás jöhet a tőzsdéken. Kevés az esély az irányváltásra.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tőzsdeindexek szerdán áttörték az október folyamán kiépült támaszokat. Amennyiben nem következik be éles fordulat, amelynek eredményeként az utóbbi hetekben látott szintekre kapaszkodhatnának vissza a mutatók, akkor jelentős zuhanás jöhet - vélik az Erste szakértői.

Az irányváltásra azonban csekély esély van, részben a pénzügyi mentőcsomaggal kapcsolatos bizonytalanság miatt, másfelől a tegnapi süllyedésben főszerepet játszó amerikai autógyártóknak nyújtandó segítség körül kirobbant viták is gátat szabnak az erősödésnek. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy az érintett autógyártóknak (Ford, General Motors) nem nyújt segítő kezet az állam, az eddigi kongresszusi meghallgatásokon, és különböző tárgyalásokon ugyanis a támogatást ellenzők kerültek előnybe. Problémát jelent az is, hogy a Bush-adminisztráció az újonnan megválasztott - januárban beiktatandó - Barack Obama vezett kormányzatra igyekszik bízni a válság kezelését, megoldását.

A börzék teljesítménye erős pesszimimzusról árulkodik. A tokiói irányadó index, a Nikkei közel 7 százalékkal zuhant, a kiábrándító hangulatot jellemzi, hogy a mutató kosarában szereplő 225 részvényből 218 veszített értékéből. Európában is eladói nyomás alakult ki a csütörtöki nyitást követően, Londonban 2 százalékos mínuszban kezdett az irányadó mutató, ezzel párhuzamosan a párizsi index 2,5 százalékkal esett, ezzel megközelítette a 3000 pontos határt. Közben Frankfurtban több mint 3 százalékkal süllyedt a mutató.