Lélektani határ alatt az olaj jegyzése

Vágólapra másolva!
Három és fél éve nem látott mélységbe süllyedt az olajár, Londonban több mint három dollárral, New Yorkban négy és fél dollárt meghaladó mértékben esett csütörtökön. Csökkentek a jövő évi árra vonatkozó előrejelzések is.
Vágólapra másolva!

A londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 3,64 dollár csökkenéssel 48,08 dolláron fejezte be a napot, de nap közben ennél olcsóbb is volt - igaz, csak 2 dollárcenttel. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta csütörtökön kifutott legközelebbi, decemberi jegyzése 4,00 dollárral 49,62 dollárra süllyedt - napközben 48,85 dolláron is állt az amerikai könnyűolaj.

A WTI 2005. május 25-ike óta először zárt 50 dollár alatt. Négy és fél hónap alatt csaknem 100 ollárral esett az olaj hordójána jegyzése, idén július 3-án ugyanis mind a Brent, mind pedig a WTI történelmi rekordra - 146,69, illetve 145,29 dollárra - futott. Az elmúlt péntek óta mindkét fajta jegyzése napról-napra esett, a Brent 54,24 dolláron, a WTI pedig 57,04 dolláron zárta a múlt hetet.

A kőolaj árcsökkenését továbbra is az az aggodalom okozza, hogy lassul a globális gazdasági növekedés, aminek a következtében mérséklődik a kőolaj és a feldolgozott termékei iránti kereslet. Egy szerdán ismertetett amerikai kormányzati adat szerint a múlt héten a benzinkereslet napi 8,96 millió hordóra mérséklődött az egy héttel korábbi napi 9,0 millió hordóról az Egyesült Államokban.

A befektetési bankok közül az energiapiacokon a legaktívabb Goldman Sachs a WTI jövő évi hordónkénti átlagárára vonatkozó becslését 86 dollárról 80 dollárra fogta vissza.